Gólja győzelmet ért
Sánta Attila áprilisban debütált az NBI-ben, azóta háromszor csereként, egyszer pedig kezdőként játszott a Soproni Ligában. A 20 éves baloldali középpályás eközben alapemberré vált a Ligakupa sorozatban, ahol tegnap már a harmadik, 15 méterről lőtt parádés gólját szerezte meg, ami ráadásul győzelmet ért az ETO számára a szezon első tétmérkőzésén.
Az első félidőt a padról figyelhettem, 1-1-es állásnál, a második játékrészben Copa cseréjeként léptem pályára. Magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, rengetege szép helyzetet dolgoztunk ki, amik sorra kimaradtak, nem úgy a Kaposvárnál. Szerencsére sikerült egyenlítenünk, és a találkozó legvégén lőtt gólommal nyertük meg a mérkőzést.
Tudtam, hogy Völgyi Dani bedobása nagy lesz, és számítottam rá hogy becsorog a tizenhatos elé, minden összejött, és a labda a hosszú felsőben kötött ki. Nemcsak a győzelemnek, idei első gólomnak is örülhettem, mert eddig csak NBII-es felkészülési mérkőzésen találtam be a kapuba. nyilatkozta Attila.
Vasárnap várjuk az Újpestet, persze még nem tudjuk, hogy áll fel a csapat. Nagyon nehéz bekerülni a keretbe, meg kell küzdeni a helyért. Igyekszem, hogy a maximumomat kihozva stabil helyet harcoljak ki az NBI-es csapatban.