MERJÜNK MAGYAROK LENNI!

A történetem – amely az ETO Európa-ligában szerzett tapasztalatairól szól – talán kezdődhet azzal a megjegyzéssel: az UEFA elnökének, Michel Platininek nagyszerű a kezdeményezése, miszerint a futballvilág kis országainak is több esélyt kell adni a kupasorozatokban. A baj azzal van, hogy azok, akik a gyakorlati munkát végzik, ezt a szellemiséget nem mindig teszik magukévá. Sajnos nekünk, győrieknek is szembesülnünk kellett azzal, hogy a magyar futballt jó néhány sportdiplomata még ma is a vadkeleti vidékkel azonosítja… A sztorikat, amelyeket itt felidézek, nem a keserűség íratta, hanem a remény, hogy mi, magyarok a közeljövőben kitörünk ebből a kalickából.

Kopott, veszélyes székek és a műanyag flakonok

A helyszín Montpellier, visszavágó a francia csapat ellen. A stadionban a szokásos pályabejáráson jártunk, s meghökkenve figyeltük: az inspektorok csak nagyvonalúan legyintettek egyet, amikor meglátták a háttámla nélküli ülőkéket. Nemzetközi kupameccset ilyen székekkel felszerelt stadionban már nem lenne szabad játszani. Itt csak legyintettek egyet: no problem! Eszembe jutott, hogy még a franciákkal vívott meccsünk előtt az ETO-parkban – amelyik aréna a FIFA stadionmustrájában csak azért nem kapta meg a topminősítést, mert nem tudunk 35 ezer nézőt befogadni, egyébként a kontinens egyik legmodernebb létesítménye – az európai szövetség egyik pályabejárója azzal rontott nekem kikerekedett szemekkel: uram, itt addig nem lesz meccs, amíg a doppingszobában a műanyag fiolákat ki nem cserélik üvegre. Merthogy a műanyagot tűvel át lehet szúrni… Montpellier-ben nem egy fiolával, hanem a szabály szerint az egész lelátóval baj volt, de ez nem számított. Na, persze, a franciáknál nagy ünnepre készültek, mondták is a meccs előtti technikai értekezleten, hogy mindenkinek nagyon szépen kell viselkednie, merthogy a visszavágót megnézi Michel Platini is, és így az elnök úr, meg úgy a prezident. Ekkor azért szóltam egy szót, hogy mindez nagyon szép és jó, de mi nem asszisztálni jöttünk a franciáknak, hanem azért, hogy továbbjussunk, úgyhogy az ünnep valószínűleg el lesz rontva… Csúnyán néztek rám, sütött a tekintetekből: ugyan, mit akar már ez az ember?

Cakhogy jött a tizenegyespárbaj, és továbbjutottunk…

Az ellenőr kínos esete az atiraui radiátorral

Persze, felvetődik: nem véletlen, hogy lenézik a magyar futballt, ha az szinte lelóg a futballtérképről. Azonban éppen emiatt kell nekünk megerősítenünk a hitünket, az identitástudatunkat. Nekünk nem kell hajbókolni, hanem megmutatni, hogy igenis sokat érünk. Atirauban az UEFA-ellenőr megkérdezte a rendezőket, hol van a munkaszobája. Néztek rá nagy szemekkel, aztán gyorsan  az egyik sarkot elkerítették neki. Az ellenőr sóhajtott egyet, és a laptopját felrakta a radiátorra, ott gépelte a jelentését.

Nálunk, Győrött külön szoba várja a FIFA-, UEFA-ellenőrt, úgy, ahogyan az a nemzetközi szövetség stadionokról szóló rendelkezéseiben is szerepel. Az ETO-park ugyanis pontosan úgy épült meg, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ami elgondolkodtató, hogy – ha a nemzetközi összevetést nézzük – a kazah rivális a szponzori és az állami pénzekből háromszor annyiból gazdálkodik, mint a mi klubunk.

Tudom, hogy unalmas a magyar futballszurkoló számára a sirám, azonban egyre másra szembesülünk azzal, hogy a futball gazdasági háttere mindenütt erősebb, mint idehaza. Az, hogy az idei utolsó Európa-liga-riválisunknál, a minket elbúcsúztató Dinamo Zagrebnél még az atiraui klubnál is nagyobb a büdzsé, szót sem érdemel – az európai futballban ez természetes. A szegénylegény szerepkörből pedig csak úgy lehet kilépni, ha mi, magyarok is demonstrálni tudjuk, hogy a futball nálunk is fontos tényező. Ettől még nem leszünk világverők, a korlátolt emberek világnézetét – miszerint Európa Bécsnél véget ér… – sem változtatjuk meg egycsapásra, de ha a gyarló szemlélettel nem alkuszunk meg, akkor idővel presztízsben, eredményességben is előreléphetünk.

S ha már a pénz…

Mondogatják, írják sokan: magyar csapat már akkor is jól jár, ha megy egy-két kört az Európa-ligában. Nos, az ETO nyolc meccset játszott, de ettől még nem lett dúsgazdag. Körönként kilencvenezer euró jár az UEFA-tól a résztvevő csapatoknak. Azzal, hogy Kazahsztánba kellett utaznunk, tulajdonképpen egykörnyi támogatást el is költöttünk repülőgépbérlésre, szállásra. Jöttek hozzánk a zágrábiak, és mi arra számítottunk, hogy a csapatot több ezer horvát szurkoló is elkíséri. Ahhoz, hogy a meccsrendezés minél tökéletesebb legyen, a hírhedt vendégszurkolókra számítva majd’ tizenötmillió forintért megerősítettük a zágrábiakat befogadó szektort. És amilyen „szerencsénk” volt: a drukkerek a Dinamo gyenge futballja miatt épp az ETO elleni idegenbeli meccset bojkottálták, jó, ha negyven vendégjegy fogyott el… Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, ahhoz, hogy a futballüzlet virágzó, s hosszabb távon termékeny legyen, nem elég egy-két nemzetközi meccset lejátszani.

A legszigorúbb inspektor gratuláló levelet írt

Egy biztos: a magyar és a nemzetközi futball viszonyában a pályán egyre kisebbek a különbségek, a pályán kívül pedig még erősebbek lehetünk, ha az érdekérvényesítő képességünk és az önbizalmunk még magasabb polcra kerül. Kívánom, hogy más magyar sportvezetővel olyasmi ne fordulhasson elő, ami velem Zágrábban, hogy a bírók szinte levegőnek nézzenek. Vladimir Djordjevics sípcsontján a bőrt hosszában felhasította az ellenfél stoplija, és ahhoz, hogy a biztosító fizessen, nekünk szükségünk van a sérülés tényét rögzítő hivatalos jegyzőkönyvre. Az angol bíró – engedtessék meg utólag ennyi személyeskedés: aki amúgy végig ellenünk fújt –, és a játékvezető-ellenőr minősíthetetlenül pökhendien viselkedett. Persze azért vannak kivételek is.

Éppenséggel a Dinamo elleni első meccsünkre az UEFA – minden bizonnyal azért, mert a vehemensebb zágrábi szurkolók miatt balhétól tartott – az egyik legszigorúbb ellenőrt, az olasz Sergio Di Cesarét küldte. Ő pedig az utolsó szögig mindent ellenőrzött, a meccs után korrektül jelezte, hogy a pirotechnikai bemutatót jelzi az UEFA felé, majd vette a kalapját és elment.

De…

Három nap múlva levél érkezett Olaszországból, amelyben az ellenőr gratulált a rendezéshez, és megköszönte mindazt a segítséget, amit a munkavégzéséhez kapott.

Nos, ez a gesztus legalább olyan jóleső volt, mintha rúgtunk volna egy gólt az Európa-ligában.

Nyakkendő a borítékban

Bármennyire is szeretnénk hinni, sajnos tőlünk nyugatabbra még mindig él az előítélet a keleti országokkal szemben, és bizony ez ETO külföldi partnerei közül – vannak szép számmal – egyesek képtelenek leoldozni a gondolkodásukról a történelmi köteleket.

A győri vezetők egyik Angliából érkező tárgyalópartnere például a tárgyaláson kicsinyes alkudozásba fogott a játékosvásárlás során, sütött róla, azt képzeli, a magyarok üveggyöngyért is megválnak bárkitől.

Nos, tévedett.

Az ETO képviselői a velük szemben ülő pökhendisége ellenére mindvégig úriemberként viselkedtek, és nem engedtek a nyolcból. A nyugatról jött klubvezető a tárgyalás végén meglazította a klubcímeres nyakkendőjét, majd csak úgy odadobta a magyaroknak, a következő megjegyzéssel: tegyék el emlékbe.

A győrieknek a szemük sem rebbent, de az odavetett nyakkendőhöz hozzá sem nyúltak, az a búcsú pillanatáig a klubiroda asztalán maradt. Aztán a nagyképű vendég távozása után szépen összehajtogatták, majd postára adták, azzal az üzenettel, hogy a messziről jött tárgyalópartner véletlenül náluk felejtette a ruhadarabját…

forrás: Nemzeti Sport