Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Jól időzítettek

Története során először került a TV képernyőjére NBII-es csapatunk a negyedik bajnoki forduló mérkőzésén, az élvezetes, kemény meccsen jól sikerült a tévés debütálás, igaz végül csak egy pontot gyűjtöttek a fiúk. Bár az élvonalbeli szünet miatt most a megszokottnál több NBI-es játékos futott ki a tatabányai stadion pályájára, két 19 éves újoncot így is avatott Klement István és Galambos Zoltán gárdája. A két fiatal futballista, Kálmán Attila és Paget Olivér is csereként játszhatott élete első másodosztályú találkozóján.

„Bár a nyáron több felkészülési meccsen is pályára léptem az NBII-es csapattal, és a Magyar Kupa 2. fordulójában végig játszhattam, a másodosztályban mégiscsak a vasárnap délutáni találkozó volt az első számomra. A bemutatkozás miatt is izgultam egy kicsit, ezt csak fokozta a tévé kamerák jelenléte, de szerencsére végül ez csak jobban motivált a játékban.

Jó iramú, nyerhető meccs volt, megvoltak a lehetőségeink, én is igyekeztem az edzőm utasításait betartva, minél jobban segíteni a társaimat. Természetesen azóta már visszanéztem a találkozót, valóban közönségszórakoztató volt, de nagy kár, hogy nem nyertünk. Bízom benne, hogy az ősz folyamán máskor is kapok bizonyítási lehetőséget!” – mondta el Paget Olivér a délutáni edzés előtt.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink