Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Rossz emlékű stadion

Nem csak Valentin Babic játszott anno a horvát válogatott hivatalos stadionjaként is fenntartott, Maksimir Stadion gyepszőnyegén, Szabó Ottó is rúgta ott a bőrt, akkor még az MTK színeiben. Háromszoros szlovák válogatott hátvédünk egyik meccsről sem őrizhet túl szép emlékeket.

„Az UEFA-kupában 2003-ban az MTK-val jártam a zágrábi stadionban, 3-1-re vezettek a horvátok amikor tizenegyeshez jutottunk, de Czvitkovicsnak ápolás miatt hosszú percekig kellett várnai a hatalmas füttykoncertben mire elvégezhette a büntetőt, amit sajnos mellé rúgott. Ekkora nyomás alatt, ez megeshet mindenkivel, de végül akkori is búcsúztunk a sorozattól.

Most a visszavágó volt Zágrábban és hátrányunk ellenére volt lehetőségünk a továbbjutás kiharcolására. Nem annyira a vereség volt fájó, inkább az, ahogy kikaptunk. Hiszen jobban fociztunk, mint a Dinamo, csapatszinten ment a játék, kár volt érte…

Engem még jobban elszomorított a dolog, mert életemben már ötször szerepelhettem az európai porondon, de minden alkalommal már a célhoz közel estünk ki, pedig nagy álmom, hogy egyszer továbbjuthassak egy magasabb szintre is a csapatommal. Ki tudja hány lehetőség vár még rám a pályafutásom során, de remélem lesz még alkalom.

A két vereség, és a hétvégi pihenő után úgy gondolom, már rend van a fejekben, bízom benne, hogy a következő meccsen jó játékkal be is bizonyítjuk ezt!” – mondta el Ottó a délutáni edzést megelőzően.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink