Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Djordjevic megúszta

Kísértetiesen hasonlóan alakult az ETO mindkét utolsó találkozója, hiszen az első félidőben nulla-nullánál egyik meccsen sem ítélt büntetőt a játékvezető, utólag pedig mindkétszer bebizonyosodott, hogy a kezezés miatt járt volna a lehetőség zöld-fehérjeinknek. A Montpellier és az Újpest elleni folytatásban is újabb szabálytalanság következett, aminek a franciák ellen Pilibaitis, vasárnap este pedig Djordjevic itta meg a levét! Ráadásul a csütörtöki idegenbeli EL visszavágón is hasonlóan durva játék várható… A bajnoki meccs legjobbjának megválasztott szerb védőnknek szerencsére nem kellett kihagynia, Marko Dinjar azonban combfeszítő sérülése miatt nem utazik holnap a kerettel, a szintén a combjával bajlódó Fehér Zoltánra viszont már számíthat a mester.

„Még vasárnap éjjel megröntgenezték a győri kórházban, és kiderült, szerencsére nincs se törés, se repedés, csak erős zúzódást szenvedtem. Mára pedig már sokat javult az állapotom.

A csütörtöki, Montpellier meccset követően nehéz feladat volt az Újpesti nyitány, talán egy picit fáradtabbak voltunk. De győzni akartunk, és ezért egy emberként tettük a dolgunk. Ha a tizenegyest megítéli a bíró, és kicsit szerencsésebbek vagyunk három ponttal térhettünk volna haza.” – mondta el a mai edzés előtt Vladimir Djordjevic.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink