Nyitórangadó
A lime színű mezében debütál csapatunk a bajnokság első fordulójában a Megyeri úton.
Lilla-fehér ellenfelünk tavaly mindössze két ponttal maradt le az ETO-tól, és csak az utolsó fordulóban dőlt el hogy a bronzérem biztosan Győrbe és nem Újpestre kerül. Ez a tény már kellő garancia arra, hogy a vasárnapi meccs közönsége nem fog unatkozni.
Igaz, azóta nagy változások álltak be az UTE FC-nél az anyagi problémák enyhítésére több alapember is távozott a fővárosiak keretéből, így Kabát Péter, Foxi Kethevoama, Tóth Norbert, Vaskó Tamás, Varga Roland, Demjén Gábor, Korcsmár Zsolt pedig kölcsönben, Norvégiában folytatja.
Az érkezők névsora is hosszú, Mészöly Géza csapatában; a Videotontól érkező Sitku Illés egy évig kölcsönben játszik, de igazoltak egy 23 éves szerb védekező középpályást, Nikola Mitrovics személyében, a középhátvéd Rubus Tamást, Békéscsabáról, a Salzburg horvát középpályást Marin, Matost, valamint Bognár Istvánt és nem feledkezhetünk meg Böőr Zoltán érkezéséről sem. Kölcsönből pedig visszaérkezett Tisza Tibor és Remili Mohamed.
Az Újpest a Révkomárom elleni felkészülési mérkőzésén 5-3-as, a BKV Előre csapata ellen 5-1-es, míg a lengyel Polonia Warszawa ellen 2-1-es győzelmet aratott. Az izraeli bajnok és kupagyőztes Hapoel Tel-Aviv csapatától 3-1-re, a Lokomotiva Zagrebtől 3-0-ra, a Viditől 5-3-ra, a Maccabi Netanya és a Maccabi Petah-Tikva együttesétől is 2-1-re kapott ki, a Mattersburggal pedig gólnélküli döntetlent játszott.
A budapesti csapatnak sem a vasárnapi lesz az első tétmeccse, a Liga Kupában Kaposváron emberhátrányban mentettek pontot, a mérkőzés 1-1-es eredménnyel ért véget. A sorozat második találkozóján pedig, most csütörtökön, hazai pályán szenvedtek 3-2-es vereséget a Siófok együttesétől.
Az Újpesttel legutóbb február végén, idegenben meccselt Pintér Attila legénysége, a srácok Koltai duplájával, és Aleksidze válasz nélküli góljával, fölényes 3-0-s eredménnyel nyitották meg a tavaszt. Hasonló nyitányban reménykedünk