Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

NBI: Első forduló

Az Európai Liga meccsek lázában szinte el is feledkeztünk róla, hogy most vasárnap már újra indul a magyar bajnokság. Az első fordulóban nem is akármilyen ellenféllel kezdi meg az új szezont Pintér Attila kerete, hiszen a tavalyi negyedik, Újpest otthonába utazik a csapat. Az augusztus 1-én, 20.00 órakor kezdődő nyitányon – melyet a SportM élőben közvetít majd – a világbajnokságot megjárt, 34 éves Kassai Viktor fújja a sípot. Asszisztensei - mint ahogyan a legutóbbi ETO meccs alkalmával – most is Erős Gábor és ifj. Tóth Vencel lesznek, a játékvezetői trió tavaly augusztusban a Diósgyőr ellen felügyelte utoljára Pintér Attila együttesének játékát, akkor az ETO Parkban 3-1 arányú hazai győzelemmel ért véget a kilencven perc. A játék ellenőre Török Károly lesz

A forduló további mérkőzései:

 

Péntek

 

19.00                     Ferencváros TC – Paksi FC

 

Szombat

 

17.30                     DVSC-TEVA – Lombard Pápa Termál FC

19.00                      MTK Budapest – Kecskeméti TE-ERECO

19.00                      ZTE FC – Kaposvári Rákóczi  

20.00                      Vasas – Budapest Honvéd

 

Vasárnap

 

17.30                       BFC Siófok – Videoton FC 

 

 

(2010.szeptember 5., 16.30 Szolnoki MÁV – Szombathelyi Haladás)

.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink