Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

U15-ös korosztály év végi értékelése

A Győri ETO FC ’94-es csapata Kulcsár Zsolt irányításával meccselt az elmúlt szezonban. A srácok 23 győzelem, 4 döntetlen és mindössze 3 vereség mérleggel, 73 pontot gyűjtöttek a bajnokságban, így pedig a Haladás csapatától négy ponttal lemaradva a képzeletbeli dobogó második fokán végzett a keret.

„Az U15-ös csapatunk a nyugati csoport kiemelt bajnokságában indult a 2008/09-es szezonban. Az év folyamán 25 játékos kapott lehetőséget, érdekes, hogy közülük húszan gólt is szereztek az idényben. Keretünkből több játékos is lehetőséget kapott egy korosztállyal feljebb, ahol mindegyikük megállta a helyét. Közülük többen meghívást is kaptak a korosztályos válogatottba; így Baranya Dániel, Ungerhofer Gergely, Csató Martin, Illés Dávid, Kelemen Márk, Vankó Imre, Winkler Péter, Lakatos Dániel, Krasznai Roland, Sipőcz János a ’94-esek között, Borkai Ádám, Mervó Bence a ’95-ösök között. Több labdarúgó is jó teljesítményt nyújtott, de közülük is az legkiemelkedőbbek; Baranya, Ungerhofer, Csató, és a ’95-ös születésű Borkai Ádám.

A csapat második helyezésével elégedett lehetnék, mert egyénileg és csapatban is fejlődtünk, de sok mindenben javulnunk kell még, főleg védekezés (terület), és a helyzet kihasználás terén. A csapat magja már együtt van, csak egy-két új igazolással szeretnék frissíteni a keretet.” – zárta gondolatait Kulcsár Zsolt, a keret edzője.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink