Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Reális esélyünk van a továbbjutásra

Tavaly novemberben szenvedett utoljára vereséget a győri focicsapat. Pintér Attila legénysége nyáron az Európa Ligában menetel, ma este pedig már a harmadik fordulóban folytathatja a sorozatot az együttes. Egyetlen játékos van a Győri ETO FC keretében, aki az utóbb évek mindegyik nemzetközi meccsén részt vett. A saját nevelésű fiatal tehetség mind a négy találkozón magára húzhatta zöld-fehér mezét 2008-ban; a Zestafoni ellen az európai porondon debütáló 21 éves középpályás, a Stuttgart ellen kétszer kilencven perc játéklehetőséget kapott. A még mindig csak 23 éves Koltai Tamás, akinek édesapja az ETO ’82/83-as bajnokcsapatának tagja volt, idén sem hagyott ki egy Európa Liga találkozót sem; az FC Nyitra és az FK Atyrau elleni erőpróbák mindegyikén a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára.

- Az eddigi nyolc nemzetközi mérkőzésed közül melyik volt számodra a legmaradandóbb élmény?

- Mindegyik jó meccs volt!

Kazahsztánban és Grúziában már a hosszú utazás is megadta a találkozók hangulatát, és bár Zestafoniból egy ronda vírussal tértünk haza, a kinti győzelem valamelyest feledtette a kellemetlenségeinket. Ezzel a két mérkőzéssel olyan helyekre jutottunk el, ahova magánemberként szinte biztos, hogy soha nem utaztam volna el.

Mégis talán a stuttgarti találkozó volt a legnagyobb élmény számomra, a létesítmény, a hangulat… és igaz, hogy messze nem volt teltház a németországi stadionban, de azóta sem játszottam annyi ember előtt.

 

- Ilyen nemzetközi rutinnal még idegeskedsz, izgulsz a kezdő sípszó előtt?

- Persze, egyébként is minden meccs előtt van bennem drukk. De egy nemzetközi találkozó mindig más, nagyobb várakozás előzi meg a meccset. Érthető, hiszen nagyobb a tét is.

Egy futballista számára pedig ez a legkiválóbb alkalom arra, hogy ország világ előtt megmutathassa, mit tud!

 

- Mit vársz az európai porondon a kilencedik meccsedtől, a Montpellier ellen?

- Legalább annyira várom a találkozót, mint a Stuttgart ellenit, a franciák ellen viszont jobbak a kilátásaink, mint a németekkel szemben volt. Úgy érzem, reális esélyünk van a továbbjutásra!

Mindenképpen a saját játékunkat szeretnénk játszani, nem megengedve, hogy a franciák ránk erőltessék az akaratukat. Ki kell használnunk a lehetőségeinket!

Nagyon örülnék, ha sikerülne megszereznem a nemzetközi porondon az első gólomat, de persze elégedett lennék egy gólpasszal is, vagy ha jó játékkal tudnám segíteni a társaimat!

Jó meccsre számítok, remélhetőleg népes és lelkes közönség előtt! Energiát ad a szurkolásuk, a legjobban az jut el hozzánk a pályára, mikor a Hajrá! - ETO! –t kiabálva felelget egymásnak a közönség!

 

- Mennyire ismered a francia futballt?

- A spanyol és az angol focit jobban kedvelem, és gyakrabban nézem, de láttam azért több Lyon és Bordeaux találkozót is. A szakmai stábbal az esti meccsre készülve, több Montpellier elleni találkozót is megnéztünk, elemeztünk, így jelenleg képben vagyok

 

- Győri fiú vagy, a családod kilátogat majd a találkozóra?

- Igen, édesanyám, testvérem és a barátnőm biztosan kint lesz most is, nagyon jó érzés, hogy velem vannak!

Úgy tudom, apu nem játszott nemzetközi meccset az ETO-val… ő is biztos örülne, ha látna…

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink