Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kicsi a világ!

Nagy bajban lettünk volna Pista bácsi nélkül, edzőnk azonban – mint mindig – most is hamar feltalálta magát és szívélyes stílusával, no meg orosz nyelvtudásával pillanatok alatt elintézet minden felmerülő problémát a kazahsztáni utazás alatt, és azt megelőzően. Hamar kiderült, hogy nemcsak emiatt lesz nagy segítség Sándor István az FK Atyrau elleni két forduló során, hiszen – bármilyen furcsán is hangzik - régi sportbarátság fűzi össze az ellenfél vezetőedzőjével, Pasulko Viktorral. Ma este mester és tanítványa „méri össze újra tudását”!

„Több mint harminc éve már hogy egy kárpátaljai csapatnál dolgoztam edzőként. A helyi fiatalok közül kerestünk talentumokat és ekkor hívták fel a figyelmemet egy baloldali középpályásra. Viktor, aki egyébként egy kicsit beszél magyarul, akkor került hozzám, két évig dolgoztunk együtt. – meséli Pista bácsi.

Ezt követően én feljebb léptem a futballban, egy másik városban folytattam, de két év után újra a csapatomba hívtam a tehetséges játékost. Innen került az élvonalba, Odesszában folytatta a focit, majd a Spartak Moszkvához igazolt, itt lett szovjet válogatott, európai ezüstérmes… mindig nyomon követtem a pályafutását.

Kölnben a Bundesligában folytatta, ott is telepedett le, de dolgozott Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban és volt moldáv szövetségi kapitány is, a Magyarország – Moldávia barátságos találkozón találkoztunk utoljára.

Amikor eldőlt, hogy kazah ellenfelet kapott az ETO az internetet bújva derült ki nagy meglepetésemre, hogy ő az FK Atyrau vezetőedzője. Felhívtam, ő is döbbenten hallotta, hogy mint ellenfelek tétmeccsen fogunk találkozni. Kint Kazahsztánban aztán örömmel beszélgettünk a meccs előtt és után is, és amióta Győrbe érkezett csapatával is többször váltottunk szót.”

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink