Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Végleg Chello

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a Kisteleki István elnök által a Sport TV tulajdonosával, a Chello Central Europe Zrt.-vel hétfőn kötött szerződést az NB I-es mérkőzések közvetítési jogáért.

Kisteleki az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a testület ugyan nem egyhangúlag, de jelentős többséggel szavazta meg az egyezséget. Hozzátette, hogy a szerződést még a Futball Duó Kft. taggyűlésének is jóvá kell hagynia, s mivel ez alig félórával később megtörtént, végérvényesen életbe lépett a szerződés.
"A megállapodás értelmében a következő három idényben 5,7 milliárd forint áramlik a magyar futballba. Az NB I-es klubok javaslatára az MLSZ elnöksége George F. Hemingwayt bízta meg a tárgyalások lefolytatására, akinek el kellett érnie bizonyos dolgokat a Chellónál, hogy végleges döntés születhessen. Ez megtörtént, így a szerződést aláírhattam, mert az mindenben legalábbis egyenértékű volt a Digi TV ajánlatával" - mondta Kisteleki István az ülést követően. Elárulta, a Chellóval kötött egyezség értelmében például az élvonalbeli csapatoknak járó 2000 UPC előfizetési csomagból 600-at azonnal visszavásárol a cég, így a kluboknak már csak 1400-at kell értékesíteniük.
Az elnök arra a kérdésre, hogy akkor biztosan a Sport TV sugározza-e a jövő hétvégén kezdődő Soproni Liga mérkőzéseit, így válaszolt: "A Sport TV a jogtulajdonos. De dönthet úgy, hogy átad bizonyos számú mérkőzést más csatornának, így akár a Digi TV-nek is. Ez kifejezetten üdvözítő lehetne, hiszen a Digi TV-nek történelmi szerepe van abban, hogy a közvetítési jogokat az értékére emelte".
Az MLSZ június 25-én elfogadta a Digi TV NB I-es mérkőzésekre vonatkozó közvetítési ajánlatát, a Sport TV azonban július 4-én jelezte: él opciós jogával, és vállalja ugyanazokat a feltételeket. Kisteleki ezt követően úgy nyilatkozott, hogy ezek után már csak a formális döntés van hátra a 9-i elnökségi ülésen, amelyen azonban mégsem került pont a történet végére. A problémát az okozta, hogy a Digi TV ajánlatában csapatonként 2000 Digi előfizetési csomag is szerepelt juttatásként, ezeket a sajátjában UPC-s csomagra cserélte a Sport TV, s felmerült, hogy a kettő egyenértékű-e. A tárgyalások lefolytatására Hemingwayt kérték fel, s ennek eredményeként a Sport TV lett a befutó.
Kisteleki kedd reggel közölte, hogy a Digi TV ráígért korábbi ajánlatára, több mint másfél milliárddal adna többet, de a jogszerűség keretein belül erre már nincs lehetősége. Az elnök szerint Teszári Zoltán, a Digi TV tulajdonosa megértette, hogy az MLSZ elnökségének nincs más választása, mint elfogadni az opciós jogával élő Sport TV ajánlatát.


(mti)

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink