Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Amilyen az edzõ, olyan a csapata

A 105 éves Gyõri ETO történetének negyvenegyedik vezetõedzõje Pintér Attila, aki játékosként másfél bajnokságot töltött a klubnál a kilencvenes évek elején-közepén. Most azért tért vissza, hogy irányításával a csapat újra örömet szerezzen a szurkolóknak és a klubtulajdonosnak egyaránt.

A vezetőedző azt mondja, győzelemre éhes, a végsőkig küzdeni tudó gárdát akar kialakítani, a jó eredmények eléréséhez azonban szerinte idő kell.

– Az ETO három hete kezdte el a felkészülést a következő idényre. Hogyan értékeli az elmúlt időszakot? – kérdeztük Pintér Attilát, a csapat vezetőedzőjét.

– Lakva ismerjük meg egymást, tartja a mondás. Ez ránk nézve is igaz, mert hiába néztem meg számtalan DVD-t az ETO korábbi mérkőzéseiről, az együttes munka során sokkal jobban megismerhettem az embereket. A játékosok partnerek a munkában, és úgy veszem észre, azonosulnak a célok eléréséhez vezető úttal. Júniusban elkezdődött egy folyamat, amelynek során lépésről lépésre kell felépíteni egy olyan csapatot, amely képes lesz a remélt eredmények elérésére.

– Győrben edzőnek lenni rangot jelent a szakmában, ugyanakkor az utóbbi időben ez nem egy életbiztosítás. Sokat gondolkodott, amíg igent mondott?

– Az egész magyar labdarúgásban nem életbiztosítás edzőnek lenni. És egyébként is a futballban azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a jövő héten. Bízom benne, hogy amit megbeszéltünk a vezetőkkel, azt véghez tudjuk vinni, és hároméves munkával fel tudunk építeni egy olyan csapatot, amely mind a győri közönségnek, mind a klubnak sok örömet fog szerezni.

– Nem egy plusz két, hanem hároméves szerződést kötöttek, ez egyben a bizalmat is jelzi a klubtulajdonos részéről…

– Talán azért, mert amit közösen elterveztünk, azt nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Hosszú távon azonban valóban sikeressé tehetjük a győri futballt, ám ehhez a bizalom elengedhetetlen. A sikerekért sokat és jól kell dolgozni, de rövid távon ebben benne van a hibázás lehetősége is, hiszen aki dolgozik, az hibázik is. Ezalatt a játékosokat is értem. Azt senki ne várja, hogy most egy csapásra álomfutball lesz Győrött. Egy nálunk klasszisokkal jobb Barcelonánál vagy Real Madridnál sem várják el új edző, új játékosok érkezése után az azonnali eredményességet. Ehhez hosszabb út vezet, amelynek a hosszúságát sok tényező határozza meg. Például az, hogy a játékosok mennyi idő alatt tudják magukévá tenni a csapat játékát és azt tétmeccsen is sikerrel alkalmazni, mennyi idő alatt épülnek fel a sérültek.

– Olvastam, hogy mióta nincs csapata – három éve –, külföldi tanulmányutakon járt, különböző klubok szakmai munkáját igyekezett feltérképezni. Milyen következtetéseket vont le ezekből?

– Mentem akkor is külföldre, amikor edzősködtem és az időm engedte. Az európai futballt követni kell minden téren, beleértve az életmódot, a táplálkozást, az egészségügyi hátteret és természetesen magát a játékot is. Csak ezek együttesével lehet sikereket elérni. Az európai foci új dolgait kell magyarra lefordítani és alkalmazni, beépíteni az ETO játékába.

– Melyek ezek?

– Oldalakat lehetne velük megtölteni, egy ilyen interjú keretében felesleges lenne néhányat felvillantani ezekből. Amit viszont fontosnak tartok megemlíteni: nemrégiben egy magyar bajnoki meccset végignézett Roy Keane, aki a Manchester United egyik világhírű játékosa volt. Lesújtó véleménnyel szólt a színvonalról, amelynek véleménye szerint az volt az oka, hogy a pályán lévő játékosokból hiányzott a futball iránti alázat. Ezt én nagy bajnak gondolom, mert ennek nálunk is az alapnak kellene lennie, de sajnos ez nem mindig és minden mérkőzésen van meg a magyar futballistákban. Azok már szakmai dolgok, hogy lassú a játék, kevesebb az egy érintő, vagy bármi más, mint a mienknél jobb bajnokságokban. Ezek részben képességbeli dolgok, amelyek behatároltak, részben megtaníthatók a futballistáknak.

– Pintér Attila eddigi csapatait részben éppen azok a tulajdonságok jellemezték, amiket Keane hiányolt: a megalkuvás nélküli győzni akarás, a határtalan küzdőszellem…

– Azt gondolom, amilyen az edző, olyan a csapata. Fontosnak tartom a siker után vágyat, én nem ismerek semmi mást, csak a győzelmet. Ezt fogom tudatosítani a játékosaimban is. Mindent tegyenek meg a győzelemért, hogy emelt fővel tudjanak lejönni a pályáról. Ha nem is sikerül nyerni – mert minden mérkőzésen amúgy sem lehet –, a szurkolók büszkék lehessenek rájuk és arra, hogy az ETO-nak szurkolnak.

– A játékoskeret kialakítása javában tart, várhatók-e további igazolások?

– Nagyon sok sérülttel kezdtük el a felkészülést, és még jelenleg is sok olyan labdarúgónk van, akik vagy egyáltalán nem edzenek, vagy nem teljesen hadra foghatók. Másoknak, mint például az egy évet kihagyott Dudásnak és Koltainak, még több idő kell, amíg erőnlétben és formában is utolérik korábbi önmagukat. Az a célunk, hogy minden posztra két játékosunk legyen, hogy egészséges verseny alakuljon ki a kezdőcsapatba kerülésért. Ez határozza meg az átigazolási céljainkat is. Voltak olyan posztok, amelyek ennek a célkitűzésünknek nem feleltek meg, ezekre részben sikerült megoldást találni. A létszámnövelés miatt nem fogunk igazolni, csak olyan embereket hozunk, akik erősítést jelentenek a csapatnak. Csatárt és kapust keresünk még.

– Sok náció képviselői tagjai a csapatnak, a nyelvi nehézségek gondot is okozhatnak. Hogyan kommunikál a labdarúgókkal?

– Megoldódott ez a helyzet, mert segítőnek hozzánk került Sándor István edző, aki a külföldiek nyolcvan százalékával tud beszélni, a többiekkel pedig angolul értetjük meg magunkat.

– A szurkolók egy része nagy várakozással tekint a következő idény elé. Mit üzen nekik?

– Mindent megteszünk a szurkolókért, és azt kérem, hogy álljanak a csapat mellé, mert csak közösen érhetünk el sikereket. A felkészülés közepénél járunk, jelenleg ott tartunk, ahol ilyenkor lenni kell. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien kijöttek az edzőmérkőzésre, továbbra is számítunk a szeretetükre.

Papp Győző

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink