Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Dobogót ért a hosszú veretlenség

A Győri ETO FC a harmadik helyen végzett az elmúlt bajnokságban, ami bravúros teljesítménynek is tekinthető, miközben egészen hosszú, tizenhét mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot is maga mögött tudhatott.

Ez nyilván azt is jelenti, hogy a tavaszt úgy játszotta végig, hogy nem kapott ki, hazai pályán pedig az egész bajnokságban nem talált legyőzőre. Az idény során egynél több, akkor is csak két gólt egyszer kapott, Kecskeméten, de azon a meccsen kettős emberhátrányban futballozott a csapat.

Parádés idegenbeli mérleg
Az ETO 30 mérkőzést játszott, ezeken 15 győri győzelem, 12 döntetlen és 3 vereség született, 38 rúgott és mindössze 18 kapott góllal, 57 ponttal zárt a gárda.

Hazai mérleg
15 9 6 – 22– 9 33
Dicséretes a hazai veretlenség, de ha a hat döntetlenből három találkozó győri sikerrel végződik, akkor – legalábbis a számokat tekintve – az ETO bajnoki címet ünnepelhetett volna...

Idegenbeli mérleg
15 6 6 3 16– 9 24
A csapat erejére jellemző, hogy az élbolybeli ellenfelektől nem szenvedett vereséget, sőt, még gólt is alig kapott.

Harmincketten szerepeltek
A bajnokságban összesen 32 játékos lépett pályára az ETO színeiben. Ősszel Józsi György mind a 15 mérkőzésen szerepet kapott, tavasszal viszont már ő is hiányzott, így nem volt olyan labdarúgó, aki valamennyi meccsen játszott volna.

28: Sztevanovic, Kink
27: Szabó O., Pilibaitis
26: Józsi
25: Fehér, Aleksidze, Tokody
24: Koltai
23: Nicorec
19: Babic
17: Sztanisic
16: Djordjevic
15: Dinjar
14: Eugene
12: Brnovic, Copa
9: Dudás, Kiss M.
6: Völgyi
5: Bicak, Ceolin, Adilovic, Panktshava
4: Ganugrava
2: Berde
1: Molnár, Bajzát, Totadze, Sánta András, El-Arachi, Sharashenidze

Tarmo Kink a házi gólkirály
Győri színekben tizenkét játékos volt eredményes az idény során.
A házi gólkirály címet Tarmo Kink érdemelte ki 12 találatával. Mögötte Józsi következik 6, Nicorec 5, aztán Aleksidze és Koltai 4–4 góllal. Az „egykék": Copa, Djordjevic, Pilibaitis, Brnovic, Babic, Tokody és Sztanisic.

Elég sok, nyolc kiállítást kapott az ETO a játékvezetőktől a 2009/10-es idényben. Közülük Sztevanovic, Babic és Tokody duplázott, rajtuk kívül Djordjevic és Józsi tartott kényszerpihenőt a bajnokság során.

Az ETO hazai össznézőszáma 44.900 volt, tavasszal a Fradi és Videoton vendégjátékának is köszönhetően majdnem tízezerrel voltak többen a lelátókon, mint ősszel. Az átlagnézőszám az egész bajnokságban 2910, tavasszal 3375 volt.

 

Papp Győző

 

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink