Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Bronz a számok tükrében

Két év elteltével egy remek tavasz után újabb bronzérmet gyűjtött be felnőtt csapatunk, a srácok ráadásul több számszerű eredményükkel is beírták magukat az ETO történelemkönyvébe. A 19 meccs óta veretlen zöld-fehér együttesünk az egyedüli, akik hazai pályán egész évben nem találtak legyőzőre. A nagy múltú egyesületünk történetében még nem volt rá példa, hogy teljes bajnoki idény alatt ennyire kevés, mindössze 18 gólt kapjon a csapat.

Sőt a mögöttünk álló fél szezon eredményei alapján akár az aranyra is pályázhatott volna a gárda, hiszen a második kör 15 mérkőzésén az egyetlen olyan csapat a győri, akik nem szenvedtek vereséget, és így tavasszal a - több győzelme miatt eredményesebb - Debrecennel holtversenyben 31 pontot gyűjtöttek.

 

Arról sem feledkezhetünk el, hogy a legkevesebb, mindössze három vereséggel zártuk az évet, ennél kevesebbet az 1963-as fél idény alatt hozott csak össze a csapat.

Vereséget Ferencvárosban, Pápán és Kecskeméten szenvedtünk csak, és a KTE volt az egyetlen, aki egynél többször zörgette meg Stevanovic hálóját, igaz kettős emberhátrányban.

Viszont egyik éllovas sem talált rést a pajzson, hiszen a DVSC, a Vidi és az Újpest se talált be a győri kapuba.

 

Tavaly ilyenkor 43 ponttal a 8. helyen szerénykedtünk, most viszont 15 győzelmükkel, 12 döntetlenjükkel és 3 vereségükkel 57 pontot fociztak össze fiaink, így csak öt ponttal maradtunk le a bajnoktól. Összesítésben a klub életében 1890 mérkőzésnél tartunk, 712 győzelem, 504 döntetlen, és 673 vereség a mérleg, 2934 lőtt és 2814 kapott góllal.

 

Pintér Attila legénysége 38 alkalommal járt szerencsével, góllövőlistánk élén Tarmo Kink végzett, 12 találattal, az „ezüstérmes” hattal Józsi György lett, a harmadik helyen a ötgólos Nicorec Onisor-Mihai áll. Négyszer járt sikerrel Aleksidze és Koltai, egyszer pedig Tokody, Copa, Djordjevic, Pilibaitis, Babic, Brnovic, valamint bronzérmet érően Lazar Stanisic.

 

A sárga lapokat tekintve Fehér Zoltán az „éllovas” nyolc lappal, hetet gyűjtött Babic, hatot Aleksidze, Pilibaitis, Stanisic. Ötször büntették Djordjevicet és Szabót, és négyszer szólt a síp Józsi, Kink, Nicorec és Stevanovic számára.

Piros lapot duplán Babic, Stevanovic, és Tokody kapott, egyszer állították ki Djordjevicet, illetve Józsit.

 

A 30 forduló alatt 32 játékos szerepelt, közülük 24-en voltak valamelyik meccsen kezdőben.

A legtöbbször becserélt labdarúgónk Dinjar, a legtöbbször lecserélt pedig Nicorec volt.

A 2009/2010-es bajnokság alatt a legtöbb időt csapatkapitányunk, Sasa Stevanovic töltötte a pályán, őt Szabó, majd Józsi követi.

 

A jó sorozatot most a nemzetközi porondon kell majd folytatni…

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink