Szakmáztak a kapusok
Szerdán három ETO-s kapus utazott Telkibe, ahol szakmai fórumon vettek részt. Mindhárman más-más szerepkörben; Tőkés László, a felnőtt csapat kapusedzője bemutatót tartott, harmadik számú kapusunk, Molnár Péter segítségével, utánpótlás kapusedzőnk, Pánczél Roland pedig a több mint harminc résztvevővel együtt vitatta meg a mozgalmas nap tanulságait.
A telki edzőközpontban a szakma összefogása, az előrelépés, a fejlődés elősegítése érdekében tartottunk találkozót. A délelőtti előadásokat követően délután gyakorlati edzésbemutatók következtek, amire három NBI-es kapusedző kapott meghívót. Pálinkás Andrással, és Disztl Péterrel együtt engem ért a megtiszteltetés, hogy bemutató tréninget tarthattam. A Magyarországon még nem elterjedt modern technikákat Molnár Péter kapusunk segítségének köszönhetően láthatták a kilátogatók. A jól sikerült demonstrációt követően pedig a válogatott edzését nézhettük meg mindhárman. mondta el Tőkés László.