Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Büszke a bajnoki bronzéremre

Farkas József, a Győri ETO FC egyik pálya- vagy ha úgy tetszik, másodedzője nagyon büszke a csapat által megszerzett bronzéremre. Már a bajnokság előtt bízott a jó eredményben.

– Nem érzi úgy, hogy kissé hálátlan szerep a pályaedzőé, hiszen ahogy a hétköznapokban, ilyenkor, siker esetén is a háttérben maradnak a vezetőedző mellett dolgozó szakemberek.

– Egyáltalán nem gondolom, hogy hálátlan lenne ez a munka. Amikor befejeztem a játékos-pályafutásomat, tudatosan már erre a pályára készültem. Nem vezetőedző, hanem pályaedző akartam lenni. Van, akit előbbire, van, akiket utóbbira teremtettek. Én ezt a munkát szeretem a legjobban és nagyon örülök, hogy ezt is csinálhatom.

– Jól ismerik egymást Pintér Attilával, s úgy fest, meg is értik egymást, gyümölcsöző a kapcsolat.

– Ez így van. Korábban egy csapatban futballoztunk, barátok lettünk. Aztán Sopronban az élvonalbeli klubnál már mint edzők dolgoztunk együtt. Ismerjük egymás gondolatait, ami ugye, mondanom sem kell, nem hátrány egy csapat életében.

– Ráadásul Győrben több edző is segítheti a szakvezető munkáját.

– Igen, remek teamet alkotunk Sándor Istvánnal és Szabó Ottóval, akik a rutint, a tapasztalatot, a nyelvtudást, no meg a helyi kötődést biztosítják.

– A mérkőzéseken általában egy nagy mappával látni. Elárulja, miket jegyzetel?

– Nem olyan nagy titok ez, mindenhol készül feljegyzés. Általában az adott mérkőzéssel kapcsolatos információkat írom fel. Azt, hogy ki hol helyezkedjen egy szögletnél, pontrúgásnál, kinek kire kell figyelnie. S persze a hibákat is felírom, hogy ezeket a mérkőzés után kielemezhessük.

– Gondolta, hogy egy éven belül bronzérmet ünnepelhet Győrben?

– Minden munkát úgy vállal el az ember, hogy a tökéletesre törekedjen. Őszintén megmondom, bíztam a jó eredményben. Ez most így jött össze, amire mindannyian büszkék lehetünk.

– S mire lehet képes ez a csapat a nemzetközi porondon?

– Ahogy a bajnokságban, a kupában is szeretnénk minél előbbre jutni. Aztán hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk.

Szeitz Tibor

 

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink