NBII: A hajrában Pécsett
A hétvégén megkezdődik a másodosztály hajrája is, fiatal zöld-fehérjeink immár visszajátszók nélkül vágnak neki az utolsó három erőpróbának. Bár árnyékcsapatunk a Siófok ellen, múlt szombaton elvesztette hat meccs óta húzódó veretlenségét és keresztszalag szakadása miatt csapatkapitányát, Nyári Tibort is, a nyolcadik helyen nincs szégyenre okuk.
Holnap, a sokáig feljutásra pályázó Pécs csapatához látogat Klement István és Galambos Zoltán kerete. A hazai pályán remekelő PMFC nyolc meccse nem talált legyőzőre, jelenlegi 46 pontjukkal a tabella harmadik helyén állnak, 13 győzelem, 7 döntetlen és 5 vereség mérleggel. A két együttes utoljára novemberben randevúzott egymással, akkor egy jó iramú mérkőzésen, két büntetővel alakult ki az 1-1-es döntetlen.
A 28. forduló pénteken 19.00 órakor kezdődik majd, utolsó hazai meccsét a bajnokaspiráns Gyirmót ellen jövő szombaton, az évzárót pedig a Honvéd ellen a fővárosban játssza le második keretünk.
A Győri ETO FC várható kezdőcsapata: Molnár, Dorogi, Domanyik, Bieder, Nagy Á., Simon, Jäkl, Berde, Sánta Attila, Dudás, Kis Sz.
Szeretnénk egy hasonlóan szoros meccset játszani a Péccsel mint ősszel. Egyébként pedig elérkeztünk a bajnokságnak ahhoz a szakaszához, ahol elsősorban a fiatalok kapnak szerepet azért, hogy lássuk, hol tartanak és azért, hogy fejlődhessenek. Az első keret minden tagja szabadságon van, hiszen rövidesen indul a felkészülés egy igen nehéz és sűrű programú idényre - mondta el csütörtök délutáni edzést megelőzően Klement István.