Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egy év alatt futsallázas lett Győr

Tavaly nyáron a Duna Takarék-ETO futsalcsapatának tulajdonosai elhatározták, hogy bajnokcsapatot hoznak létre Győrben. Ennek érdekében átigazolták a Székelyudvarhelyből Balázs Zoltánt, Lódi Tamást, Gyurcsányi Zsoltot, a magyar válogatott három kitűnősége mellett pedig Harnisch Ákost is megszerezték Gödöllőről, a szakmai munkával pedig a válogatottat is irányító Kozma Mihályt bízták meg. A nyár folyamán aztán újabb két nagy névvel, Madarász Jánossal és Tóth Szabolccsal erősítettek. Az eredmény nem maradt el.

A rájátszás során az elődöntőben a Cső-Montage, a döntőben pedig a címvédő MVFC-Berettyóújfalu sem tudott meccset nyerni a Rába-partiak ellen, akik így duplázással zárták a szezont.

A döntő harmadik mérkőzése után a következőt nyilatkozta Peczár Csaba, a Duna Takarék-ETO csapatkapitánya: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük Győr első futsalbajnoki címét. Nagyon sokat dolgoztunk érte, köszönet szurkolóinknak az egész éves buzdításért, és mindenkinek, aki támogatott minket a fantasztikus sikerhez vezető úton."

Madarász János szerint kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten lettek aranyérmesek:

„Hatból hatszor meg tudtuk verni a Mezei Villt, ez mindent elmond arról, hogy most mi vagyunk a jobb csapat" – mondta a rutinos játékos a finálé után.

Madarásszal Trencsényi János, a berettyóújfaluiak csapatkapitánya is egyetértett: „Örülök, hogy mindhárom alkalommal szoros meccset tudtunk játszani az ETO-val, de szomorú vagyok, hogy egyszer sem sikerült győznünk. Összességében az ETO megérdemelten fosztott meg minket a bajnoki címtől."

A nagybevásárlás utáni első idény tehát tökéletesen sikerült, ám a győri vezetők a következő években sem adják alább.

„Pünkösdkor lettünk királyok, de remélem, nem pünkösdi lesz a királyságunk. Megmutattuk az országnak, hogyan lehet egy év alatt futsallázassá válni" – nyilatkozta örömittasan Horváth Cs. Attila, a Duna Takarék-ETO társadalmi elnöke.

Hogy sikerül-e a győrieknek „szinten tartás", még nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy új edző után kell nézniük, mivel Kozma Mihály személyes okokra hivatkozva hazaköltözik Debrecenbe.

 

Forrás: nso.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink