Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kettővel kevesebben

Amíg az NBI-es játékosok többsége megkezdte rövid nyári szabadságát már a játékoskeret mozgása is elkezdődött. A mai napon elköszönt a klubvezetéstől Chemchedine El-Araichi, marokkói válogatott futballista és közös megegyezéssel megszüntette a klub Bojan Neziri szerződését is.

„A belga Mouscronból igazolt Chem az egész idény során igazi profi módjára végezte feladatait. A negyedik előkészületi mérkőzésen, január végén térdsérülést szenvedett, ami miatt a csapatba kerülési esélyei jelentősen romlottak. A tavasz folyamán a jobb hátvédként jól teljesített Babic, de alkalmanként Tokody is kitűnően állta meg a helyét a poszton.

A három és fél éves szerződésünkben volt egy olyan lehetőség, mely szerint a szezon végén bármelyik fél, jogkövetkezmények nélkül szüntetheti meg a kontraktust.

Ezzel a lehetőséggel éltünk, de úgy láttam, hogy a labdarúgó számított erre a döntésünkre. Elmondása szerint, azt sajnálta kizárólag, hogy nem kapott lehetőséget Pintér Attilától, hogy bizonyíthasson.

Bojan Neziri esete más, hiszen hosszú ideig sérüléssel bajlódott a labdarúgó majd felépülését követően néhányszor az NBII-es csapatban játszott. Nem véletlen, hogy erre a posztra szerződtettük a grúz olimpiai válogatott Totadzét. Neziri is belátta, hogy helyén Szabó Ottó egyenletesen, jó teljesítményt nyújt, így a jövőben szinte minimális szerepet kaphatott volna” – adott tájékoztatást Klement Tibor, ügyvezető igazgató.

 

Mindkét játékos tevékenységét személyesen köszönte meg az ETO elnöke, Tarsoly Csaba, így a mai napon a két labdarúgó már el is hagyta a klubot.

A klubvezetés tájékoztatása szerint a héten döntenek arról, hogy kik távoznak még és kik folytatják kölcsönben, valamint értékelik az elmúlt hetekben a magyar játékos piacon végzett ügynöki munkát is.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink