Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Bajnok a Duna Takarék ETO!

A Duna Takarék ETO harmadszor is legyőzte a Berettyóújfalu csapatát, így a győri együttes története során először magyar bajnok lett.

Duna Takarék ETO-MVFC Berettyóújfalu 3-2 (2-1)
Győr, NB I-es futsalmérkőzés, döntő, 3. mérkőzés, 2000 néző. V.: Farka B. (Solymosi, Márton)

ETO: Balázs – Gyurcsányi, Madarász, Lódi, Tóth Sz. Cs.: Matkovics, Peczár, Neris, Al-Ioani, Dróth, Harnisch, Tamási.
Szakmai igazgató: Kozma Mihály.

MVFC: Tihanyi – Nagy T., Trencsényi, Lovas, Nagy I. Cs.: Safar, Michelzinho, Victor, Léo Mendes, Fekete V., Nyéki, Pallai.
Edző: Szitkó Róbert.

Gsz.: Madarász (14.), Dróth (17., 29.), ill. Nagy T. (8.), Victor (34.)

Sárga lap: Madarász (28.), ill. Safar (19.), Nagy I. (25.).
Kiállítva: Gyurcsányi (28.), ill. Nagy I. (26.), Safar (28.).

A két együttes harmadszor találkozott egymással a három győztes találkozóig tartó döntőben, az első két összecsapást a győriek nyerték, így nem véletlenül készült bajnokavatóra a Magvassy-csarnok közönsége. Az eddigi legnagyobb nézőszám jött egyébként össze, gyakorlatilag telt ház előtt vonulhattak ki a csapatok és a szakvezetők a játéktérre, köztük az a Kozma Mihály, aki úgy készült, ha győz a csapata, utoljára teheti ezt, hiszen közös megegyezéssel a bajnokság végén távozik a klubtól.

A meccs előtt Röck Samu győri sportlegendát és a vasárnap bronzérmet nyert Győri ETO FC köszöntötték a Duna Takarék ETO vezetői. A nagypályás csapatot a klub győri válogatottja, Koltai Tamás képviselte. A kezdőrúgást a futsalkulb egyik támogatójaként, Kovacsics Imre, a SPA Hungary Holding vezérigazgatója végezte el.

Fantasztikus hangulatban, remek iramban kezdődött az összecsapás, s az ETO előtt adódtak az első nagyobb lehetőségek. A 4. percben Dróth egyedül vezethette kapura a labdát, ám lövését Tihanyi bravúrral védte. Egy perc múlva Neris lőtt kapura, a brazil légiós a felső lécet találta el. A 7. percben Madarász lőhetett volna gólt, a sok kimaradt ziccer pedig megbosszulta magát. Az első komolyabb vendégtámadás végén, a 8. percben Nagy T. közelről talált a győri kapuba, ezzel a Berettyóújfalu szerezte meg a vezetést.

Közel állt az egyenlítéshez az ETO a 12. percben, egy parádés akció végén, Al-Ioani emelt alig mellé. Két perc múlva aztán már semmi sem mentette meg a góltól az MVFC kapuját: Lódi nagyszerű ütemben ugratta ki Madarászt, akinek lövése ugyan kipattant Tihanyiról, ám a győri játékos ismétlése már a kapuban kötött ki. A 17. percben aztán fordított a bajnokaspiráns: Al-Ioani a saját hatosáról indult meg, Harnischt „dobta" játékba, s máris hárman vihették kapura a labdát. Utóbbi önzetlenül a bal oldalra Dróthoz passzolt, aki estében a léc alá továbbított.

Jobban kezdte a mérkőzést az ETO, meglepetésre mégis a tavalyi bajnok szerzett vezetést. A nagyszerű közönség által támogatott hazai csapat azonban még az első játékrészben kiegyenlített, sőt a vezetést is megszerezte, így egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre.

A szünetben a klub által szervezett iskolai bajnokság résztvevőit díjazták, s ebben nem kisebb nevek mint Dzsudzsák Balázs és Ferenczi István és a már említett Koltai Tamás segédkezett. A második félidő kezdőrúgását Magyarország négyszeres erősemberek verseny-győztese, Darázs Ádám és kisfia végezték el.

Győri helyzetekkel kezdődött a második félidő, Gyurcsányi perdítése akadt el Tihanyiban, majd Madarász „kínálta" meg egy erős lövéssel a berettyói kapust. Beszorult a vendégcsapat, csupán az újabb győri találat hiányzott. A 26. percben kétperces emberelőnybe került az ETO, Nagy I. ugyanis megkapta második sárgáját. Gyurcsányi használhatta volna ki gyorsan az előnyt, de előbb a felső lécet, majd Tihanyit találta el. A 28. percben ő és Safar akaszkodott össze, mindkettőjüket kiállították a játékvezetők. Egy perc múlva hatodik szabálytalanságát is elérte az MVFC, az ETO lőhetett tízméterest, vagyis kisbüntetőt. A letett labdát Dróth a jobb alsó sarokba helyezte, kettő lett ezzel az ETO előnye. Ezt követően levitte kapusát az MVFC, Balázsnak akadt munkája, ám a másik oldalon Al-Ioani a kapufát találta el. Remek változatos volt a döntő. A 34. percben szépített a vendégcsapat, Victor lapos lövése talált utat a győri kapuba, egy gólra feljött a Berettyó. Nagyon izgalmas lett a hajrá, vészkapussal öt a négy ellen támadott az MVFC, az ETO jól, hősiesen védekezett, s már nem változott az eredmény. Története során először bajnok lett a Duna Takarék ETO.

Szeitz Tibor

 

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink