Soproni Liga 30. forduló
Az MLSZ versenybizottságának hétfői ülésén hozott határozata értelmében, a bajnokság biztonságos és sportszerű befejezése érdekében az összes vasárnapi bajnokit azonos időpontban rendezik meg.
Az év utolsó meccsén hazai pályán játszik felnőtt csapatunk, vasárnap délután 17.30-tól az aranyért pályára lépő Videoton gárdájával tartanak erőpróbát zöld-fehérjeink. A Sport2 által élőben közvetített hazai bajnokit – melyről honlapunk most is on-line tudósít - a békéscsabai Andó-Szabó Sándor vezeti, segítői Szpisják Zsolt és Albert István lesznek, a kilencven perc ellenőre Hartmann Lajos.
A 30 éves sípmester 2006-ban mutatkozott be az élvonalban, tavaly pedig már a legmagasabban rangsorolt osztályba sorolta az UEFA Játékvezetői Bizottsága, ráadásul 2009-ben kitüntették az Év Játékvezetője elismerő címmel és a Hertzka Pál-díjjal is.
A FIFA-kerettag utoljára a márciusi 19. fordulóban, a DVTK otthonában irányított ETO meccset. Ezen a találkozón Józsi tizenegyes góljával hoztuk el a három pontot, csapatkapitányunk, Sasa Stevanovic viszont időhúzásért, két sárgalappal kiállításra került.
A forduló további mérkőzései:
Szombat
15.00 ZTE FC Nyíregyháza Spartacus FC
17.30 Budapest Honvéd Ferencvárosi TC
Vasárnap
17.30 Kecskeméti TE-ERECO- DVSC-TEVA
17.30 Szombathelyi Haladás Paksi FC
17.30 DVTK MTK Budapest
17.30 Újpest FC Vasas
17.30 Lombard Pápa Termál FC Kaposvári Rákóczi