Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Góllal ünnepelt

Két és fél éve mutatkozott be az első osztályban, és abban a bajnokságban már pályára is lépett a Loki ellen Koltai Tamás. A címvédő Debrecen otthonában azonban még soha nem játszott a hétvégén felköszöntött játékos. A szombaton csereként beálló, és nem sokkal később a kapuba találó fiatal labdarúgónak az MTK elleni siker után gratulálhattunk 50. bajnoki mérkőzése kapcsán is.

„Bár nagyjából számon tartom a meccseimet, a köszöntés kellemes meglepetésként ért. Tarsoly Csaba és Pintér Attila együtt gratuláltak, a mester pedig még legalább 400 meccset kívánt.

A találkozó hajrájában nagyszerű labdát kaptam Aleksidzétől, így sikerült a jobb alsó sarokba gurítanom. Nagyon örülök, hogy góllal tehettem emlékezetesebbé ezt a köszöntést.

Tamás a ma esti kilencven percre is kitért: Még soha ne játszottam Debrecenben, ezért is reménykedem benne, hogy most lehetőséghez jutok. Jó játékban, eredményes szereplésben bízok.”

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink