Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Esőmenők

Remek hangulatú győzelemnek lehettek szemtanúi azok, akik szombaton a rossz idő ellenére is kilátogattak az ETO Parkba. Ilyen körülményekre nem lehet előre felkészülni, de játékosaink rutinosan vették az akadályt, a három pont erre a bizonyíték. A Nemzeti Sport vasárnapi értékelésében az esős meccs hősének választotta meg Józsi Györgyöt. Középpályásunk „végig kitűnően irányította a támadószekciót, rendre jó labdákkal hozta helyzetbe társait, és egy esetben ő maga is végrehajtóként ünnepelhetett.” Gyuri megszerezte hatodik gólját, ami kis híján a hetedik is lehetett volna, hiszen az első játékrész végéhez közeledve 18 méteres lövését csak a kapufa felső léce állította meg. Mindkét szituációt feleleveníthetik szurkolóink a RevitaTV műsorán ma este 19.40-től, vagy 21.40-től, illetve a szerda délelőtti ismétlés alkalmával.

„Hasonló időjárási körülmények között kezdtük a kilencven percet, mint a Ferencváros ellen. Szerencsére engem nem zavar az eső, bár valóban erős szél és hideg volt, de a pálya remekül állta a sarat, így nem éreztük hátrányát a rossz időnek.

Sikerült jól felkészülnünk az MTK-ból, ennek eredményeként mi irányítottunk, nálunk volt többet a labda. Az első félidőben is voltak helyzeteink, jó lövéseink, de akkor még nem jártunk sikerrel. A szünetben megbeszéltük, hogy továbbra is így folytassuk, és hogy próbáljuk még jobban felgyorsítani a játékot.

Aztán Nicu szögletéből, a kipattanó labdát sikerült berúgnom, nagyon örültem, hogy megszereztük a vezetést, második gólunk után pedig még felszabadultabban focizhattunk. Fontos meccset nyertünk meg, ami után már csak a Debrecen elleni találkozóra koncentrálunk.” – mondta el Józsi György.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink