Bronzérem a téli teremtornán
Befejeződött a Szigetszentmiklóson, NB I-es női csapatok számára rendezett téli teremtorna, melyen csapatunk a harmadik helyet szerezte meg.
Hölgyeink a csoportküzdelmeket négy győzelemmel, egy döntetlennel és vereséggel zárták, amivel az ’A’ jelű kvartett második helyén végeztek. Ez azt jelentette, hogy a ’B’ csoport győztesével, azzal Szegeddel találkoztak az elődöntőben, mely a csoportküzdelmeket kapott gól nélkül, magasan megnyerte.
A négy között nagyon jól játszott csapatunk, végig vezetett, kapufákat rúgott, ám a helyzetek kimaradtak, és 30 másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott a Szeged. Ezután következtek a büntetőrúgások, amit ellenfelünk tudott megnyerni.
Ezután következett a bronzmérkőzés, ahol az Astra ellen az első két perc után két hibát kihasználva ellenfelünk kétgólos előnybe került. Nagy csatában azonban sikerült kiegyenlíteni, majd a végén ismét büntetők következtek, amit már mi nyertünk meg úgy, hogy a 17 éves Spielenberg Maja büntetőt hárított.
A döntőben a Szeged 2-2-re végzett az MTK ellen, ahol szintén büntetők döntöttek a Szeged javára.
Végeredmény:
1. KÉSZ-St. Mihály-Szeged
2. MTK Budapest
3. ETO FC Győr
4. Astra HFC-Üllő
5. Puskás Akadémia FC
6. Haladás Viktória
7. Szekszárdi WFC
8. SC Budaörs
Különdíjasok:
Gólkirálynő: Ivana Trbojevic
Legjobb kapus: Schvirján Dóra
Legjobb játékos: Savanya Csilla
Dörnyei Balázs, vezetőedző: - Úgy gondolom, a torna színesítette a felkészülésünket, a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. Ha egy kicsit rutinosabbak vagyunk, és kis szerencsén is van, elérhető lett volna a döntő is, de így sem vagyunk elégedetlenek. Jövő héten folytatjuk a felkészülésünket a nagypályás mérkőzésekre. Gratulálok Savanya Csilla különdíjához, és a csapat nevében szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen szép számban elkísértek minket!
.jpeg)