Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sporttörténelem: hét ETO-játékos a válogatottban!

A Puskás Akadémiától több szempontból is balszerencsés körülmények között elszenvedett hétközi vereséget követően, Szekszárdon fölényes győzelmet aratott az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata, amely így továbbra is a bajnoki döntőt érő második helyen áll.

Sporttörténelem: hét ETO-játékos a válogatottban!

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

A több játékosát is nélkülöző győri együttes a mély talajú, göröngyös pályán is végig kezében tartotta az irányítást. Az ETO-ban ezúttal három fiatal, ifjúsági korú játékos is jelentős feladatot kapott, hiszen Petrovics kezdőként, Kern és Szabová pedig csereként szerepelt hosszabb ideig, ráadásul utóbbi megszerezte első NB I-es gólját is. A védő Nagy F. és a támadó Vachter duplázott, s a győri csatár ezzel újra a góllövőlista élére ugrott. 

A kiemelkedően szereplő ETO játékosok közül heten is meghívást kaptak a magyar válogatott utolsó két Nemzetek Ligája mérkőzésére. December 1-én Írországban, míg december 5-én, 19 órakor, hazai környezetben, a budapesti Hidegkuti stadionban, Albánia ellen szerepel majd nemzeti együttesünk, amelybe Kovács L., Nagy F., Savanya, Vida, Süle, Vachter mellett, először kapott meghívást a győriek tehetséges kapusa, Borók, míg Kocsán és Öreg ezúttal biztonsági tartalék.

- Elkezdtem kutakodni az emlékeimben, de nem tudom, hogy volt-e olyan a ETO közel százhúsz éves történelmében, vagy Győr sportéletében, hogy egy felnőtt válogatottba egyszerre hét sportolót hívjanak meg – mondta Horváth Cs. Attila, az ETO FC Győr női szakágvezetője. – Büszkék lehetünk a klubunknál folyó munkára, hiszen elsősorban azt minősítik ezek a megtisztelő meghívók. Szombaton egy órakor még van egy nagyon fontos hazai bajnoki mérkőzésünk, ám utána már majd címeres mezben bizonyíthatnak a lányok, akiknek természetesen sok sikert kívánunk a Nemzetek Ligájában! Fantasztikus lenne, ha a férfi válogatott menetelése után, a hölgyekre is egy kis fényt vetülne, amit persze elsősorban a teljesítményükkel tudnak ők is kiharcolni maguknak.

 

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink