Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sikerek a válogatottakban

Felnőtt- és U19-es válogatottunk már túl van fontos mérkőzésein, melyeket sikerrel zárt, ugyanis előbbi négy pontot szerzett két meccsen az északírek ellen, míg a legnagyobb utánpótlás-csapat megtartotta „A” ligás tagságát. A 17 évesekre a napokban várnak komoly kihívások, ahol - az első kettőhöz hasonlóan – szurkolhatunk ETO-játékosnak.

Sikerek a válogatottakban

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

Nemzeti csapatunk két mérkőzést játszott Észak-Írország legjobbjai ellen, először Gyirmóton – többek között Süle Dóra bombagóljának köszönhetően – 3-2-es győzelmet aratott, majd Belfastban 1-1-es döntetlent ért el, ami így egy hét alatt négy pontot gyűjtött a Nemzetek Ligájában. Az ETO-játékosok közül Kovács Laura és Vida Boglárka mindkét mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget, míg a korábban már említett Süle Dóra csereként beállva segítette az együttest az összecsapásokon. 

Női U19-es válogatottunk EB-selejtező tornán szerepelt Franciaországban. A felnőttekhez hasonlóan ők is Észak-Írország ellen zárták a tornát, ahol 1-1-es döntetlent értek el, ez pedig azt jelentette, hogy meghosszabbították tagságukat az „A” ligában, így tavasszal is a legjobbak ellen folytatják a küzdelmeket. Ebben a korosztályban is képviseltették magukat győri lányok, hiszen Kern Fanni és Petrovics Petra is a csapat erősségei voltak.

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

Az egyel fiatalabb korosztályra is EB-selejtező minitorna vár, Belgium, Anglia és Észak-Írország legjobbjaival mérik össze erejüket Telkiben, ahova együttesünkből Ézsely Lilien kapott meghívást.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk játékosainknak nemzeti színekben, és persze zöld-fehér mezben is, hiszen NB I-es csapatunkra szombaton rangadó vár, ugyanis a szintén hibátlan Ferencvárost fogadják 14 órától hazai pályán.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink