Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Döntetlen Szegeden

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a Szeged otthonában lépett pályára csapatunk, ahol az első félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a második játékrész elején egyenlíteni tudtunk, a folytatásban pedig hiába alakítottunk ki helyzeteket, maradt az 1-1.

Döntetlen Szegeden

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC Győr 1-1 (1-0)

Szeged, Szent Gellért Fórum. V.: Zierkelbach (Nagy V., Dobos).

SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári 82’), Szilágyi, Nagy Zs., Gera (Papp Á. 62’), Nyári (Bíró 62’), Haris, Prosser (Tóth B. 62’), Márkvárt, Óvári (Borvető 37’), Gajdos. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

ETO FC: Ruisz – Szépe, Boldor (Diarra 64’), Keresztes, Vera, Anton, Tóth R. (Vingler 58’), Vianna, Bumba, Csóka (Kröhn 58’), Skvarka (Riquelme 80’). Vezetőedző: Antonio Munoz. 

Gsz.: Borvető (39’) ill. Keresztes (53’).

Az első lehetőség csapatunk előtt adódott, a 13. percben Anton belőtt szabadrúgását Boldor fejelte kapura, Molnár F. szögletre tolta a léc alá tartó labdát. Öt perccel később ismét Anton emelt a védők mögé, az érkező Vera egy pattanás után kevéssel lőtt a kapu mellé. Bő fél óra játék után Prosser szerzett labdát a saját térfelén, rávezette a kapunkra, majd tizennyolc méteres lövését Ruisz könnyedén védte. A 39. percben megszerzet a vezetést a Szeged. Márkvárt baloldali szögletét követően Borvető közelről lőtt a hálóba 1-0. A második félidőt mi kezdtük aktívabban, először a 47. percben Tóth R. távoli lövése kevéssel kerülte el a bal felső sarkot, majd ezután Tóth előkészítő volt, lekészítését Skvarka lőtte kapura, Molnár F. bravúrral védett. A következő szöglet után már jött az egyenlítés! Keresztes közelről bólintott a hálóba 1-1. Öt perccel később Vera erőből belőtt labdáját Csóka fejelte a kapu fölé. Tíz perccel a vége előtt Vianna nagyszerű labdaszerzés után lőtt, labdája nem sokkal ment el keresztbe a kapu előtt. A mérkőzés utolsó pillanataiban veszélyes helyről végezhettünk el szabadrúgást, Anton kemény lövését csak kiütni tudta a hazai hálóőr.

Antonio Munoz: - Győzni jöttünk Szegedre, jó munkát végeztünk, elégedett vagyok azzal, amit a játékosok nyújtottak. A győzelem sajnos nem jött össze, de kilencven percen keresztül kontrolláltuk a játékot. Ezen az úton kell tovább haladnunk, folytatjuk a munkát és már a következő mérkőzésre koncentrálunk.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink