Pénteken a DAC ellen lépünk pályára
A válogatott szünetben sem marad mérkőzés nélkül együttesünk, ugyanis Dunaszerdahelyen az FC DAC 1904 csapata ellen lépünk pályára pénteken 11:30 órától a MOL Akadémián.
Jó formában lévő együttesünk, mely utolsó három bajnokiját egyaránt megnyerte, a hétvégén a válogatott szünet miatt tétmérkőzésen nem lép pályára, ettől függetlenül felkészülési meccsen összeméri erejét a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 csapatával. A találkozót pénteken 11:30 órától rendezik, amit szurkolóink ingyenesen megtekinthetnek a helyszínen.
Nem lesz ismeretlen a környezet Antonio Munoz játékosainak, ugyanis a nyári felkészülési időszakban több alkalommal is a MOL Akadémián találkoztunk edzőpartnereinkkel, ahol soron következő ellenfelünkkel is összecsaptunk már, legutóbb tavaly szeptemberben, amikor 3-3-as döntetlennel zárult a találkozó.