Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Serie A-t megjárt védőt igazoltunk

A 28 esztendős Deian Boldor személyében olasz elsőosztályt megjárt védőt igazoltunk. A szabadon igazolható román középhátvéd a bajnokság egyik legértékesebb játékosa lett.

Serie A-t megjárt védőt igazoltunk

A remek felépítésű, 28 éves román Deian Boldor komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Fiatal korában az LPS Banatul Timișoara csapatában nevelkedett, ahonnan előbb nem kisebb klub, mint a Roma utánpótlásába került, majd 2015-ben, egy kölcsönszerződés keretében a Pescara játékosa lett. Olaszországban megfordult többek között a Hellas Verona, a Bologna és a Foggia gárdájában. Boldor Olaszországon kívül játszott az amerikai MLS-ben, ahol a CF Montrealt erősítette, majd az albán élvonalbeli Partizaniban szerepelt. Legutóbb hazájában futballozott, előbb az Argeș Pitești, majd a Chindia Târgoviște futballistája volt, idén nyártól pedig már csapatunkat erősíti.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az ETO játékosa lehetek – kezdte Deian Boldor. - Hogy őszinte legyek, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű körülmények közé érkezem, az infrastruktúra tökéletes, emellett profi emberek dolgoznak itt. Claudiu Bumba biztosított arról, hogy itt egy nagyszerű közösségbe érkezem, amely készen áll arra, hogy visszatérjen oda, ahová való. A csapatban minden adott ahhoz, hogy ez sikerüljön, és újra Magyarország egyik legnagyobb klubja legyen. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, nagy eredményeket elérni, és boldoggá tenni a szurkolókat. A döntésemet, hogy ide igazolok, a célok miatt hoztam meg, nagyszerű jövőt látok a klub számára. Szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget, és ennek a családnak a tagja legyek. Ez természetesen hatalmas felelősség, de ez nagyon inspirál engem. Alig várom, hogy a Stadionban játszhassak, találkozhassak a szurkolókkal és mindannyian együtt, lépésről lépésre harcoljunk a feljutásért.

Köteles László sportigazgató biztos benne, hogy a remek adottságokkal rendelkező belső védő hatalmas erőssége lesz a csapatnak.

Rutinos, ballábas védővel erősödött a védelmünk, ami óriási öröm számunkra. Deian komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, jó karakter, aki sokat tud nekünk segíteni a játékával és a mentalitásával egyaránt – mondta Köteles László.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink