Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Mesterhármassal rajtoltak a hölgyek

A soroksári és a diósgyőri sikert követően, az MTK elleni rangadóját is magabiztosan megnyerte az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata, így három fordulót követően, hibátlan teljesítménnyel áll a táblázaton.

Mesterhármassal rajtoltak a hölgyek

A stadionban, nagy melegben fogadta a fővárosi együttest az ETO, amely az első perctől kezdve irányította a mérkőzést, és fölényét az első félidőben gólokra is tudta váltani. Különösen a győriek kanadai idegenlégiósa, Ladhani volt elemében, hiszen két gólja mellett, remek megmozdulásaival, cseleivel is felhívta magára a figyelmet. Sérülését követően immáron Süle is biztatóan játszott, ráadásul ezúttal szép fejes gólja is az átlag fölé emelte. Frajtovic és Savanya kiválóan kombináltak a bal oldalon, kimagasló teljesítményt nyújtva, míg Kovács L., Nagy F., Öreg és Zágonyi megbízhatóan látták el védekező feladatukat. A két támadó, Vachter és Kocsán nagyon szoros őrizetet kapott a vendégektől, így bár rengeteget dolgoztak a mezőnyben, kapura ezúttal a szokásosnál kevesebb veszélyt jelentettek. A hajrában először szerepelt tétmérkőzésen ETO-mezben a szlovák válogatott csatár Semanova, aki remélhetően a későbbiekben majd bizonyítani fogja gólérzékenységét.

Az MTK a találkozón szinte végig nagyon zártan, sokszor tíz emberrel védekezett, így nem volt könnyű dolguk a zöld-fehéreknek a helyzetek kialakításánál. A nagy labdabirtoklási fölény az első félidőben szerencsére gólokban is megmutatkozott, viszont fordulás után a kapu előtt már nem volt elég „éles” a hazai együttes, így a további találatok elmaradtak. Érdekes, hogy az ETO az első három fordulóban mindig az első félidőben remekelt, aztán a második játékrészben mindig kissé visszaesett a csapat teljesítménye. Ez persze magyarázható némileg azzal is, hogy a sérülésekből visszatérő labdarúgók még nincsenek tökéletes állapotban, viszont az együttes edzésmunkája és a mérkőzéseken tapasztalt hozzáállása példaértékű, így valószínűleg hamarosan eljön az idő, amikor már két félidőt villognak majd a lányok. A fiatalok is egyre inkább felveszik az élvonal tempóját, Sali és Kern most is bizonyíthatott, míg Krizanová és Szabová a kispadról figyelhette a győztesen megvívott rangadót. Halla és Petrovics betegség miatt hiányzott, de a héten már edzésbe állnak, míg Nagy Sz. sikeres arcműtétjét követően, a stadion lelátójáról szoríthatott társainak. Vida az egy mérkőzésre szóló eltiltását letöltötte, így természetesen a vasárnapi és a hétfői extra szabadnapot követően, kedden már ő is a többiekkel készül a bajnoki folytatásra.

Az ETO FC a két következő mérkőzésén hazai környezetben szerepel, először szombaton 16 órakor, amikor Dörnyei Balázs csapata, az újonc Budaörs együttesét fogadja, amelynek kapuját egyébként a százszoros magyar válogatott, Szőcs Réka védi.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink