Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzelmet hozott a remek első félidő

A Simple Női Liga 3. fordulójának rangadóján csapatunk az MTK Budapest gárdáját fogadta, ahol már az első félidőben háromgólos előnyre tettünk szert, a vendégek pedig a második játékrészben csak szépíteni tudtak, így újabb győzelmet arattunk.

Győzelmet hozott a remek első félidő

ETO FC Győr – MTK Budapest 3-1 (3-0)

Győr, ETO Stadion 200 néző. V.: Sipos (Bizderi, Hegedüs-Baráth).

ETO FC Győr: Borok – Frajtovic, Kovács L., Nagy F., Öreg, Süle (Sali 65’), Zágonyi (Kern 74’), Savanya, Ladhani (Semanová 74’), Vachter, Kocsán. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

MTK Budapest: Varga L. – Farádi-Szabó, Csuhai (Tenyei-Tóth 65’), Zágor (Murár 54’), Barkóczi (Dubucz 65’), Mészáros (Voila 46’), Palama, Vas, Pataki, Bokor, Siklér (László 78’). Vezetőedző: Makrai László. 

Gsz.: Ladhani (12’, 36’), Süle (29’) ill. László (86’).  

Nagy melegben a győri Stadion centerpályáján játszották le a női NB I 3. fordulójának rangadóját, ahol a tavalyi bajnokság 2. és 3. helyezettje lépett pályára. Az első perctől kezdve csapatunk dominált, ennek megfelelően sorban alakítottuk ki a helyzeteket, ami a 12. percben érett góllá: szép győri akció után Ladhani 22 méterről lőtt nagy gólt a bal felső sarokba 1-0. A ETO-rohamok folytatódtak, a 29. percben Frajtovic emelt át a hosszúra, ahol az érkező Süle közelről fejelt a kapuba 2-0. A 36. percben tovább növeltük az előnyt, Süle távoli lövésébe Ladhani ért bele, ami így a kapu bal alsó sarkában kötött ki 3-0. Az első félidőben remekül játszott együttesünk, sorban alakítottuk ki a helyzeteket, és akár nagyobb arányban is vezethettünk volt. Fordulás után a 48. percben Savanya távoli szabadrúgása a baloldali kapufán csattant. Ezután is mezőnyfölényben játszottunk, de a támadásokban már nem volt akkora átütőerő, mint korábban, így a 86. percben szinte a semmiből, László révén szépített az MTK 3-1.

Az ETO az első félidőben remekül játszva, esélyt sem adott ellenfelének, a második játékrész viszont – immár harmadik alkalommal – gyengébbre sikerült. Ezen a jövőben feltétlenül javítani kell, de a győzelem a rangadón egy percig sem forgott veszélyben. A találkozó végén, a kilátogató szurkolók vastapssal üdvözölték hölgyeink sikerét, akik három mérkőzés után hibátlanul állnak a bajnokságban.

Dörnyei Balázs: - Az első félidőben úgy játszott a csapat, ahogy az edzésmunkája indokolja, a második játékrészben kicsit tempót vesztettünk, de nem is volt egyszerű játszani ezek között a körülmények között, ettől függetlenül teljesen megérdemelt a három pont, jól teljesítettek a lányok. Örülünk neki, hogy már pontban is az MTK előtt tudunk lenni!

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink