Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Tuboly kölcsönben Debrecenben folytatja

Csapatunk tehetséges fiatal játékosa, Tuboly Máté az előttünk álló szezont az élvonalbeli Debrecen gárdájánál tölti. Az utánpótlás-válogatott középpályás remek tapasztalatokat szerezhet az NB I-ben, a Loki színeiben.

Tuboly kölcsönben Debrecenben folytatja

A 18 esztendős Tuboly Máté 2020-ban érkezett az ETO akadémiájára, ahol először az U17-es gárdában szerepelt, majd nem volt még 16 éves, amikor már az U19-es csapatot erősítette. A felnőtt mezőnyben 2021 februárjában mutatkozott be, az akkor megyei I. osztályú ETO Akadémia színeiben. Az NB II-es debütálásra sem kellett sokat várni, 2021. május 16-án, még a 17. születésnapja előtt, a Vasas otthonában állt be csereként a mérkőzés hajrájában. Azóta Máté 49 bajnokin lépett pályára, melyeken 2 gólt szerzett, míg a MOL Magyar Kupában 7 alkalommal öltötte magára a klub mezét. 

Tehetségét jól bizonyítja, hogy az NB I-es szezont három győzelemmel kezdő Debrecen érdeklődését is felkeltette, ugyanis a hajdúságiak 2023/2024-es szezonra kölcsönveszik a fiatal játékost.

Ez a kölcsönszerződés mindegyik fél számára kedvező, hiszena játékos megtapasztalhatja az élvonal légkörét, majd ezzel a rutinnal térhet vissza hozzánk jövő nyáron. 

Köteles László sportigazgató szerint is nagy hasznára lesz Tubolynak a debreceni kölcsönjáték.

A nyári igazolásoknak köszönhetően nagyon megerősödött a keret, ettől függetlenül sok fiatal játékosunk van. Nem szeretnénk olyan csapat benyomását kelteni, ahol a játékosok inkább elkallódnak, mint fejlődnének. Ebből a szempontból várható volt, hogy lesznek kölcsönben máshol pályára lépő játékosaink. Máté esetében érkezett ez az élvonalbeli érdeklődés, ami neki és a klubnak is hatalmas lehetőség. Nagyon tehetséges játékos, aki lejátszott jó pár NB II-es mérkőzést, biztos vagyok benne, hogy az elsőosztályban is meg fogja állni a helyét, majd pedig egy év múlva várjuk vissza komoly élvonalbeli tapasztalattal – mondta Köteles László sportigazgató.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink