Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Újabb pontokért a hőségben

Fölényes soroksári sikerével remek rajtot vett az NB I idei rajtján az ETO FC Győr női labdarúgócsapata. Az együttes szombaton 13 órakor Diósgyőrben lép pályára, az újabb győzelem reményében.

Újabb pontokért a hőségben

Amire a felkészülés során még nem volt példa, szerdán délutántól teljes kerettel készült az ETO, ami persze még nem azt jelenti, hogy minden játékos immáron egyforma fizikai állapotban van. A szakmai stábnak nagyon figyelnie kell, hogy folyamatosan kapják meg a terhelést a különböző sérülésékből visszatérő játékosok. Ráadásul a fiatalok az utánpótlás válogatottak felkészülési táboraiban is érdekeltek, valamint az akadémia bajnokságok is elkezdődnek. 

Az sem könnyítette meg Dörnyei Balázs csapatának életét, hogy a DVTK szombaton 13 órára szervezte az élvonalbeli találkozót, azaz a Győrből történő utazás csak korán reggeli indulással lett volna megoldható, az előrejelzések szerint, 35 fokos melegben megrendezendő találkozóra. A klub vezetése azonban a csapat segítségére sietett, így a lányok már előző nap elindulhatnak a bajnoki mérkőzésre, és a péntek estét egy miskolci hotelben tölthetik.  

- Természetesen nem foglalkozunk a külső körülményekkel, a hőséggel, nekünk megint nagy céljaink vannak, amelyhez szükségünk van a győzelemre, a három pontra – mondta Öreg Cintia csapatkapitány. – Ez a két nap csapat összetartásnak is jó lesz, tovább erősítheti az egyébként már most is kiváló egységet, a siker pedig megszilárdíthatja a helyünket az táblázat elején.  

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink