Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Van még mit javítani

Nagy szeretettel és remek körülményekkel fogadták az abdaiak női csapatunkat, ami soros nemzetközi mérkőzését az egyik osztrák élcsapat, a First Vienna ellen játszotta.

Van még mit javítani

ETO FC Győr – First Vienna 2-3 (1-1)

Abda.

ETO FC Győr: Halla (Borók) – Nagy Sz. (Szabová), Nagy F., Savanya, Vida, Sali (Kerni), Ladhani, Zágonyi (Ézsely), Öreg, Petrovics, Vachter. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

Győri gólok: Vachter (2). 

A továbbra is tartalékos összeállításban játszó csapatunk ellen nagy lendülettel és agresszív letámadással kezdett a bécsi együttes, ami eredményeképp gyorsan meg is szerezte a vezetést. Ezután egyre jobban elkapták a ritmust hölgyeink, helyzeteket alakítottunk ki, majd a 25. percben Öreg beadását követően Vachter talált a kapuba. Az első félidő hátralévő része sok helyzetet hozott mindkét oldalon, de újabb gól már nem esett. Fordulás után a válogatottjait nélkülöző – Kovács L., Süle, Kocsán, Frajtovic, Semanova – ETO egy tízperces rövidzárlatát kihasználva kétgólos előnyhöz jutott a First Vienna. Egyik találatukat a korábbi játékosunk, Németh Loretta szerezte. Ezután mindkét csapat több kapufáig eljutott, majd a hajrában egy szép kontratámadást követően ismét Öreg beadását juttatta Vachter a gólvonalon túlra. Az utolsó percekben az egyenlítésért küzdöttek hölgyeink, de újabb találat már nem esett.

Egy héttel a bajnoki rajt előtt még nem volt túl bíztató csapatunk játéka, látszik, hogy meghatározó játékosok sora hiányzik az együttesből. A fásult teljesítmény ahhoz volt elég, hogy egy fordulatos mérkőzésre kerüljön sor egy erős gárda ellen. Az ETO jövő szombaton Soroksáron kezdi meg az idei bajnokságot, de addig a tervek szerint még kedden Miavában egy újabb nemzetközi mérkőzésen pályára lép a szlovák bajnok ellen.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink