Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sok hiányzó a cseh BL-csapat ellen

Sorra játssza rangos nemzetközi mérkőzéseit az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata, amely ezúttal, pénteken 16 órakor, a Telkiben edzőtáborozó, a Bajnokok Ligájában is érdekelt, cseh Slovacko ellen lép pályára.

Sok hiányzó a cseh BL-csapat ellen

Nincs könnyű helyzetben a győri szakmai stáb az együttes összeállítását illetően, hiszen úgy tűnik, sérülés és betegség miatt, most öt válogatott játékosára sem számíthat Dörnyei Balázs vezetőedző: a régebb óta maródi Kovács L. és Kocsán után, Süle és Zágonyi is kiesett – mindkettőjüknek a bokája fordult ki -, míg Nagy F. betegség miatt hagyta ki a legutóbbi edzést. Az előkészületi találkozón így az eddigieknél is nagyobb szerep hárulhat a fiatalokra, akiknek természetesen nagy kihívást tartogat a Bajnokok Ligás csapat elleni szereplés.

További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink