Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Osztrák támadóval erősítettünk

Az osztrák másodosztályban szereplő FAC Wien gárdájától érkezik gólerős támadó csapatunkba. Christoph Kröhn pályára lépett ellenünk felkészülési mérkőzésen, ahol remek benyomást tett a szakmai vezetésre, így nyártól már zöld-fehérben rohamozza az ellenfelek kapuját.

Osztrák támadóval erősítettünk

Christopher Kröhn 1999-ben született Bécsben. A labdarúgással az SC Red Star Penzing csapatában ismerkedett meg, 2008-tól volt a klub igazolt játékosa. Egy rövid törökországi kitérő után hazájában szerepelt, az elmúlt két szezonban az osztrák másodosztályban játszott, előbb az SK Vorwärts Steyr csapatában, ahol 14 mérkőzésen 5 gól mellett egy asszisztja volt, majd pedig a FAC Wien labdarúgójaként 24 meccsen hatszor volt eredményes, illetve két gólpasszt adott. Szakmai vezetésünk látókörébe az egymás elleni felkészülési mérkőzésen került, ahol amellett, hogy ő szerezte az osztrákok gólját, nagy gondot okozott védelmünknek dinamikus, gólra törő, agilis játékával. 

A remek felépítésű csatár bízik benne, hogy sok góllal örvendezteti meg a következő szezonban az ETO szurkolóit.

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a szakmai stáb és a társak segítőkészek az első pillanattól kezdve. Remek körülmények fogadtak, ahol minden adva van, hogy egy remek szezont teljesítsünk. Nem is lehet más célom, sok góllal szeretném kivenni a részem a sikerekből, és azon leszünk, hogy a szurkolóinkat maximálisan kiszolgáljuk a mérkőzéseken – mondta Christopher Kröhn.

Nagy szükség volt egy gólerős támadóra Farkas Balázs kidőlése után, a vezetőség keményen dolgozott, hogy sikerüljön egy csatárt szerződtetni, végül hatalmas öröm, hogy Christopher már az ETO játékosa.

Christopher egy fiatal, nagyon erős és gyors támadó, aki remek benyomást tett ránk a FAC elleni edzőmérkőzésen, ahol gólt is rúgott – kezdte Köteles László sportigazgató. - Figyelemmel kísértük utána is a játékát, és arra jutottunk, hogy szükségünk van rá, mivel a kapu előtt nagyon veszélyes és gólerős, nekünk pedig ilyen tulajdonságú játékosra van szükségül elöl. Ezen kívül nagy előnye, hogy a csatár poszt mellett szélen is tud játszani, így az előkészítésekben is fontos szerepe lehet, rengeteget várunk tőle.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink