Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Skvarka személyében újabb válogatott érkezett

Újabb válogatott középpályással bővült csapatunk kerete. A szlovák nemzeti csapatban is pályára lépő Michal Skvarka hatalmas erősítés lehet, rutinjával nagy segítségére lesz az ETO-nak.

Skvarka személyében újabb válogatott érkezett

A turócszentmártoni születésű, nagy nemzetközi tapasztalattal és sikerekkel rendelkező 30 esztendős belső középpályás Zsolnán, az MŠK Žilina akadémiáján nevelkedett, melynek felnőtt csapatában 2009-ben mutatkozott be, és később két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett a klub színeiben, emellett 2017 nyarán BL-selejtezőn kétszer is csapatkapitányként vezetett ki a pályára. A szlovák élvonalban több, mint 200 mérkőzésen játszott, melyeken 49 gólt szerzett. A magyar futballrajongók számára neve leginkább a Ferencvárosból lehet ismerős, ahol legigazolásakor „gólpasszkirályként” mutatták be a Bajnokok Ligájára készülő csapatnál, ami nem véletlen, hiszen egyik fő erőssége az előkészítés. Ott 2019 és 2021 között 26 meccsen egyszer talált a kapuba, és Fradi-játékosként is kétszeres bajnoknak vallhatja magát. Ezenkívül Lengyelországban és Görögországban futballozott az élvonalban. Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a szlovák játékos, ugyanis hazájában az U17-es válogatottól kezdve az összes korosztályos csapatban pályára lépett, emellett a felnőtt nemzeti csapat mezét is kétszer magára húzta, klubszinten pedig szerepelt Bajnokok Ligája és Európa Liga meccsen is.

Skvarka érkezésével tehát a középpályánk tovább erősödött, a futballista is már nagyon várja, hogy a pályán segíthesse csapatunkat.

Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok az ETO-hoz – kezdte Michal Skvarka. Játszottam már Magyarországon, tisztában vagyok vele, hogy a klubnak nagyon szép a történelme, és hogy milyen nagy játékosok szerepeltek itt. Elég csak megemlíteni a közelmúltból Priskin Tamást, akit úgy gondolom senkinek sem kell bemutatni a magyar futballt kedvelői körében. Nagy céljaink vannak, keményen dolgozunk, és ezek érdekében mindent meg fogunk tenni. Nagyon várom már, hogy pályára léphessek ETO mezben.

Óriási erősítésként értékelte leigazolását Köteles László sportigazgató is. 

Nagyon rutinos, nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballistával erősödtünk, aki jól ismeri a magyar futballt. Technikás, intelligens játékos, jól lát a pályán, biztos vagyok benne, hogy nagy erőssége lesz a csapatnak – mondta Köteles László.

Gólokban és gólpasszokban gazdag szezonokat kívánunk, Michal!

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink