Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Válogatott támadóval erősített kupagyőztes csapatunk

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy kik távoztak és kik maradtak a Magyar Kupa-győztes ETO FC Győr női labdarúgócsapatánál. Napokon belül most már az is kiderül, kik érkeznek majd a zöld-fehérekhez, akik természetesen úgy erősítenének, hogy továbbra is a legjobb magyar együttesek közé tartozzanak.

Válogatott támadóval erősített kupagyőztes csapatunk

Az ETO első bejelentett új játékosa, nem más, mint az ország egyik leggólerősebb női labdarúgója, Vachter Fanni. A 22 éves támadó négy évet futballozott a DVTK élvonalbeli felnőtt csapatában, majd a legutóbbi két esztendőben, az MTK erőssége volt.  A jól cselező, rendkívül technikás, villámgyors játékos tagja a magyar válogatottnak is, így szerződése aláírása után, hétfőtől a nemzeti együttessel készül Telkiben, és július közepén csatlakozik majd a győri csapathoz.

- Szerettem volna olyan együttesbe igazolni, amelyiknek reális esélye van a nagy sikerekre, már pedig köztudott, hogy az ETO-nál a szakmai munka, és a csapat menedzselése is kiemelkedő – mondta Vachter Fanni. – Remek társak közé érkeztem, akikkel nem lehet más célunk, mint, hogy folyamatosan fejlődjünk, erős, összetartó csapattá váljunk, döntőkben szerepeljünk, és nyerjünk! Tudom, ehhez nekem jó játékkal, gólokkal kell hozzájárulnom, de felkészültem erre, és mindent elkövetek a pályán és a pályán kívül is, hogy az ETO idén a csúcsra törhessen!

Kapcsolódó videó


További híreink

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Bosszantó kezdés, remek folytatás

Huszonöt percnyi, rémálomszerű kezdést követően remek játékot produkálva, magabiztos győzelmet aratott női csapatunk az Austria Wien otthonában nemzetközi felkészülési mérkőzésen.

Savanya Csilla, a győriek válogatottja örülne a Fradi elleni finálénak - Kisalföld lapszemle
White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

White mesternégyessel nyitott zöld-fehérben

A szlovák élvonalbeli bajnokság jelenlegi ötödik helyezettje ellen csapatunknál, sérülés miatt, ezúttal nem léphetett pályára, Krizsanova, Kovács L., Kocsán és Vida.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink