Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

ETO-győzelem a jubileumon

Az Öttevényi TC százéves jubileumi programjának fő slágere a négy csapatos öregfiúk torna volt, amelyen négy patinás klub öregfiúk csapata lépett pályára.

ETO-győzelem a jubileumon

A Ferencváros, az Újpest, a Dunaszerdahelyre épülő Felvidéki Válogatott és az ETO FC Győr együttesei találkoztak vasárnap Öttevényen. Öregfiúk tornának megfelelően három rutinos, volt nemzetközi játékvezető dirigált Dubraviczky Attila, Nagy Imre Attila és Kajtár József személyében. A csapatokban több volt válogatott, élvonalbeli labdarúgó lépett pályára. A torna nagyon színvonalas mérkőzéseket hozott, izgalmakban is volt bőven, főként a Ferencváros-Újpest összecsapáson, ahol az indulatok is előkerültek, de végül is a torna elérte célját, és a jubileumot megkoronázta.

Az eseményt megtisztelte Dr. Nagy István agrárminiszter, Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei Főispán, és természetesen Bider Zsolt, Öttevény polgármestere, a főszerveztő pedig Peczár László volt, az ÖTC elnöke. 

Elődöntők:

ETO FC Győr – Újpest FC 3-0

Felvidéki Válogatott – FTC 0-0 (büntetőkkel a Felvidéki Válogatott jutott a döntőbe)

3. helyért: FTC – Újpest FC 1-3

Döntő: ETO FC Győr – Felvidéki Válogatott 9-1

Legjobb kapus: Rengel Péter (Felvidéki Válogatott)

Legjobb mezőnyjátékos: Herczeg Miklós (ETO FC Győr)

Gólkirály: Vayer Gábor (ETO FC Győr)

Érdemes kiemelni a tornáról többek között a Győrött is jól ismert, a Felvidéki Válogatott kapuját védő Rengel Pétert, a csapat edzője Sisa Tibor mesteredző volt.

A Ferencvárosban pályára lépet többek között Vincze Ottó, Telek András, Fischer Pál, Bojan Lazic, Újpesten Erős Károly, Jenei Sándor és Vaskó Tamás.

A torna jótékony célt is szolgált, egy helyi kislány, az alig féléves Döme Anna gyógyulására minden csapat egy dedikált mezt ajánlott fel.

ETO FC Győr: Takács Norbert, Csató Sándor, Böjte Attila, Vadász Viktor, Balog Zoltán, Virág Attila, Peczár Csaba, Laki Balázs, Granát Balázs, Magasföldi József, Erőss Gábor, Oross Márton, Vayer Gábor, Herczeg Miklós, Varga Gábor, Ördög József, Kulcsár Zsolt. Vezetőedző: Szabó Ottó. Csapatmenedzser: Horváth Cs. Attila.

Horváth Cs. Attila: - Köszönjük a meghívást, és szívből gratulálunk a százéves Öttevényi TC-nek. Egy nagyon rangos tornát hoztak össze, amire hatalmas érdeklődés volt, nagyszerű rendezés mellett, remek időben mentek le a mérkőzések. Nagyon szépen köszönöm az ETO játékosainak, hogy a hívószóra jöttek, remek teljesítményt nyújtottak és vastapsra ragadtatták a szépszámú közönséget. Azt gondolom, hogy az ETO a hírnevéhez méltóan szerepelt. Nagyon régen volt, de reméljük, hogy még eljön az idő, hogy az ETO a Fradi és az Újpest előtt nyert tornát, azt gondolom, hogy ezzel is kicsit megdobogtatta az ETO szurkolók szívét.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink