Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szépe az első nyári erősítés

Szépe János személyében megvan az ETO FC első nyári igazolása. A 27 esztendős belső védő 2025 nyaráig szerződött klubunkhoz, ahol komoly sikereket szeretne elérni.

Szépe az első nyári erősítés

Komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező játékossal erősödött csapatunk kerete. Az előző szezon ezüstérmeseként végzett MTK Budapest gárdájától érkezik az első nyári szerzemény Szépe János személyében. A 27 esztendős, felvidéki védő a fővárosi csapat előtt megfordult többek között Zalaegerszegen és Mezőkövesden, ahol egyaránt az NB I-ben szerepelt, nyártól pedig már az ETO sikereiért fog küzdeni. 

Az ETO komoly érdeklődést mutatott irántam, felvázolták a terveket, amikkel azonosulni tudtam, emellett egy patinás csapatról beszélünk, így gyorsan megegyeztünk – kezdte Szépe János. - Szeretném sok játékkal és jó teljesítménnyel segíteni a klubot, hogy együtt elérjük a hosszútávú céljainkat.

Köteles László sportigazgató nagy erősítésként tekint a játékosra, bízik benne, hogy gyorsan beilleszkedik, és nagy segítségére lesz a csapatnak.

Jani egy rutinos, mégis fiatalnak mondható védő, aki nagyon sok meccset játszott az NB I-ben, illetve az NB II-ből kétszer is feljutott a csapataival. Az volt a célunk, hogy vele még stabilabbá tegyük a védelmünket, erre pedig ő tökéletesen alkalmas, nagy segítség lesz számunkra. Mindezek mellett olyan játékosról van szó, aki szeret dolgozni, megbízható, abba a koncepcióba tökéletesen beleillik, amit mi szeretnénk képviselni. A fejjátéka kiemelkedő, erős karakterrel rendelkezik, mellette mégis szerény. Maximálisan megfelel azoknak az igényeknek, amikre nekünk szükségünk van – mondta Köteles László.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink