Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Emlékezetes szezonzáró

A hétvégi zárófordulóban NB II-es csapatunk döntetlent ért el a Csákvár ellen. A találkozó nem csak azért marad emlékezetes, mert Priskin Tamás a klub legendája utoljára lépett pályára zöld-fehérben, hanem mert egy új név került fel az ETO gólszerzőinek hosszú listájára.

Emlékezetes szezonzáró

Hanzli Péter az ETO tehetséges fiatal támadója a tizedik találkozóját játszotta az első csapatban, gólja azonban eddig nem volt. Vasárnap a 76. percben csereként állt be, öt perccel később már gólt ünnepelhetett, mely, mint később kiderült az egy pont megszerzését jelentette csapatunknak. A huszonegy éves játékos 2021. februárjában egy Nyíregyháza elleni mérkőzésen mutatkozott be az NB II-es csapatban, az első góljára vasárnapig kellett várni.

Hanzli Péter: - Természetesen minden meccsre úgy készülök, hogy megkapom a lehetőséget. Szerencsére vezetőedzőnk, Antonio mester ezúttal úgy látta, hogy a csapat segítségére lehetek. Amikor csereként pályára léptem még hátrányban voltunk, így azzal a szándékkal álltam be, hogy mindent beleadok, hogy minimum a döntetlent kiharcoljuk. A gólomat megelőzően sikerült labdát szereznem a középpályán, elindultam a kapu felé, ekkor a csapattársak már kiabáltak, hogy lőjek. Így is tettem, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem az első találatomat, remélem a következő szezonban gyarapítani tudom a góljaim számát.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink