Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Sorsdöntő mérkőzés vár a hölgyekre

A Simple Női Liga 22. fordulójában az ETO FC labdarúgócsapata a tabella nyolcadik helyén álló Kész-St. Mihály-Szeged gárdáját fogadja. A bajnoki fináléba jutásról döntő mérkőzés vasárnap 17:00-kor kezdődik az ETO Stadionban.

Sorsdöntő mérkőzés vár a hölgyekre

Már csak a Szeged elleni mérkőzés választja el női csapatunkat attól, hogy ismét a bajnoki döntőbe jusson. Az utolsó forduló előtt már biztossá vált, hogy a finálé egyik résztvevője a Ferencváros lesz, a másik kiadó hely az ETO és az MTK között dől el. A két csapat jelenleg azonos pontszámmal áll a táblázaton, ám a zöld-fehérek gólkülönbsége lényegesen jobb, így egy győzelemmel az ETO bebiztosíthatja helyét a két győztes meccsig tartó bajnoki döntőben.  

Dörnyei Balázs vezetőedző: - Mondhatnám, hogy könnyebb helyzetben, mint a rivális MTK, hiszen ők szombaton már lejátszák a mérkőzésüket, úgyhogy vasárnap rendelkezni fogunk azzal az információval, hogy nekünk milyen eredményre lesz szükségünk a bajnoki fináléhoz. Ezzel természetesen most nem foglalkozunk, úgy készülünk, hogy mindenképpen megnyerjük ezt a találkozót. Nem szabad lebecsülnünk a Szeged gárdáját, hiszen egy jó erőkből álló alakulat. Folyamatosan építik a csapatukat, úgyhogy nem lesz könnyű mérkőzés.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink