Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Hiányzók a DVTK ellen

Sérülés miatt többen is hiányoznak a hétvégi DVTK ellen készülő NB II-es csapatunk keretéből.

Hiányzók a DVTK ellen

Az együttest sújtó sérüléshullám legújabb áldozata Szendrei Ákos, aki a vasárnapi bajnoki találkozón szenvedett combizom sérülést, ezzel számára az idény véget ért. A Diósgyőr ellen nem játszhat Keresztes Krisztián sem, aki derékproblémák miatt könnyített edzésmunkát végez, így a hétvégén még biztosan nem lesz bevethető. A DVTK ellen Lacza Alex sem szerepelhet, ő a legutóbbi mérkőzésen kapott piros lapja miatti eltiltását tölti. A hiányzók ellenére csapatunknak nem lehet más célja, mint hogy bravúrt érjen el a másodosztály bajnokának otthonában.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink