Gyirmóti győzelem a városi derbin
Az NB III Nyugati csoportjának 36. fordulójában városi rangadót rendeztek, ugyanis akadémistáink a Gyirmót második csapatának otthonában léptek pályára, ahol 4-2-es hazai győzelem született.
Gyirmót FC Győr II. – ETO Akadémia 4-2 (0-1)
Gyirmót, Alcufer Stadion. V.: Juhász (ifj. Imrő, Molnár I.).
Gyirmót II.: Kecskés – Wágenhoffer, Lányi, Babayigit, Dán (Szatmári 58’), Nagy K. (Szabó K. 80’), Tarsoly, Ominger (Süveges 92’), Görcs (Somogyi 92’), Rátonyi (Domján 92’), Szűcs. Vezetőedtő: Ördög József.
ETO Akadémia: Sebők – Selyem (Bakó 66’), Csáki, Kulcsár (Bánáti 56’), Tamás K., Tóth R., Szabó T., Balogh Á. (Óvári B. 46’), Sipőcz, Moharos (Varga O. 72’), Hanzli. Vezetőedző: Preszeller Tamás.
Gsz.: Ominger (50’, 52’, 66’, 82’) ill. Tamás K. (8’), Hanzli (73’).
Kiállítva: Tóth R. (54’), Bakó (69’).
Az őszi mérkőzés után, amikor háromgólos hátrányból sikerül fiataljainknak fordítani, ezúttal is izgalmas kilencven percre lehetett számítani. Korán, már a 8. percben sikerül is megszereznünk a vezetést Tamás K. révén, majd az első félidőben már nem is változott az eredmény. A második játékrészben a gyirmóti Ominger kiváló teljesítményének, és kettős emberelőnyének köszönhetően a hazaiak fordítani tudtak, és 4-2-es győzelmet arattak.
Preszeller Tamás: - Két ellentétes félidőt láthattak a kilátogató nézők. Az első játékrészben számtalan helyzetet dolgoztunk ki, és a vezetést is megszereztük, míg a második negyvenöt percben a játékvezető két játékosunkat is kiállított, de még akkor sem adtuk fel, abban az időszakban is veszélyeztettünk, és tudtunk gólt rúgni, de ekkor már nem volt reális esélyünk a mérkőzés megnyerésére.