Fiatalok párharca
Az NB III Nyugati csoportjában a ZTE FC II. ellen lép pályára az ETO Akadémia labdarúgócsapata. A találkozót vasárnap 11 órakor rendezik az ETO „camping” pályáján, fiataljaink szeretnék megszakítani a hat mérkőzéses nyeretlenségi szériájukat.
A Zalaegerszeg utánpótlás együttese éppen az ETO mögött, a tizennegyedik helyet foglalja el a tabellán, igaz, jelentősnek mondható nyolc pontos hátránnyal a mieink mögött. Mindkét csapatnak van javítanivalója, hiszen akadémistáink győzelem nélkül vívták meg az utolsó hat találkozójukat, a zalaiak egy győzelmet tudnak felmutatni ugyanennyi meccs alapján. Bizakodásra adhat okot, hogy a két gárda októberi mérkőzését az ETO idegenben nyerte meg 3-1 arányban.
Preszeller Tamás vezetőedző: - A helyzetünk tovább nehezedett, mivel újabb nevek iratkoztak fel a sérültek listájára. Jelen pillanatban még erősen kérdéses a kezdőcsapatunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a három pontot itthon tartsuk.