Győzelem a Dorog ellen
A Merkantil Bank Liga 32. fordulójában a Dorog gárdáját fogadta az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol gólnélküli első félidő után 2-0ra győztünk, és itthon tartottuk a három pontot.
ETO FC Győr – Dorogi FC 2-0 (0-0)
Győr, ETO Stadion 612 néző. V.: Molnár A. (Kulman, Vörös).
ETO FC Győr: Ruisz - Kovács K., Fodor, Keresztes, Csontos, Kiss B. (Toma 86'), Tuboly (Vingler 86'), Vitális (Kiss M. 69'), Lacza, Borsos (Szendrei 46'), Huszár (Óvári 80'). Vezetőedző: Antonio Munoz.
Dorogi FC: Borsos - Gyurácz, Preklet, Kapornai (Tóth B. 72'), Király (Szedlár 46'), Kotula, Krunc (Selmeci 84'), Szerencsi (Albert 46'), Barna, Szalai (Papp 72'), Tomás. Megbízott edző: Djorde Kamber.
Gsz.: Lacza (55’), Szendrei (65’).
Antonio Munoz vezetőedző két helyen változtatott a kezdőcsapaton a hétközi mérkőzéshez képest, Szujó Attila kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, helyére az eltiltását letöltő Keresztes vette át, míg Kiss Bence öt sárgalapos eltiltása szintén letelt, így ő is a kezdő sípszótól a pályán volt.
A 11. percben közel kerültünk a vezetéshez, ez élesen belőtt labdát az ötösről sikerült kivágniuk a vendégeknek. Öt perccel később Huszár eresztett el életerős bombát jó negyven méterről, ám Borsos védeni tudott. Az 55. percben megszereztük a vezetést! Szép támadást vezettünk, Huszár tette át a labdát a jobboldalon érkező Kovácsnak, aki centerezett, középen pedig Lacza sarokkal, gyönyörűen továbbított a hálóba 1-0. Tíz perccel később jött az újabb győri gól, Szendrei érkezett jól a vendég kapu elő, majd közelről a kapuba lőtt 2-0. A kapunk nem forgott veszélyben, különösen a második félidőben mutatott játék alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Folytatás jövő vasárnap Békéscsabán.
Antonio Munoz: - Köszönjük a szurkolóknak a bíztatást, hiszen tudjuk, hogy október óta nem nyertünk itthon, és ez nagyon hosszú idő. A játék az első félidőben nem volt megfelelő, a fiúk fáradtan mozogtak, hiszen hétfőn és csütörtökön is mérkőzés volt. Pár dolgon változtattunk a szünetben, és a második félidőben, a gól után már nyugodtabb volt mindenki. Nagyon fontos győzelem volt a mai!