Vasárnap a Dorog látogat Győrbe
A Merkantil Bank Liga 32. fordulójában az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata az tabella utolsó helyén álló Dorog FC csapatát fogadja. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozón nem lehet más a cél, mint a három pont begyűjtése. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!
Harmadik bajnoki mérkőzését játssza a héten csapatunk, ezúttal az a Dorog lesz az ellenfél, mely harmincegy fordulót követően sereghajtó a másodosztályú bajnokságban. Ellenfelünk mindössze két ponttal van lemaradva a bennmaradást érő helyezéstől, így vélhetően mindent elkövetnek majd, hogy pontot raboljanak az ETO stadionban. Csapatunk már két nehéz, küzdelmes találkozón van túl a héten, vasárnap azonban feltétlenül szeretnék megszakítani a négy meccs óta tartó nyeretlen szériát.
Antonio Munoz vezetőedző: - Az idő szűke miatt előre dolgoztunk, már korábban elkezdtük elemezni ellenfelünket. Fontos, hogy mindenkit jó állapotba hozzunk vasárnapra és higgyünk az elvégzett munkában. A csapat lépésről lépésre fejlődik, ezt szeretnénk folytatni.