Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A győzelem reményében lép pályára csapatunk Szentlőrincen

Hétközi fordulót rendeznek a Merkantil Bank Ligában. Az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata csütörtökön 16 órakor Szentlőrincen lép pályára. A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!

A győzelem reményében lép pályára csapatunk Szentlőrincen

Nem sok pihenő jutott játékosainknak a hétfői MTK elleni meccs után, hiszen csütörtökön már Szentlőrincen kell bizonyítania Antonio Munoz együttesének. Ellenfelünk az eddig lejátszott harminc mérkőzésen mindössze hétszer tudta győztesen elhagyni a pályát, ezzel a tizenhetedik helyen tanyázik a bajnokságban. A mieink három bajnokit játszanak a héten, így elsősorban a regenerálódáson a megfelelő felkészülésen volt a hangsúly az elmúlt napokban. Csapatunk természetesen a győzelem reményében vág neki a találkozónak, feltétlenül szeretnék megszerezni az első győzelmüket az új vezetőedző irányításával.  

Antonio Munoz vezetőedző: - Nehéz mérkőzésre számítok, tudjuk, hogy egy masszív csapat a Szentlőrinc. Ugyanolyan felfogásban kell pályára lépnünk, mint az MTK ellen, ott már voltak jó periódusaink játékban. Ha ezen az úton megyünk tovább, annak biztosan megjön az eredménye.

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink