Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A Kaposvárt fogadják akadémistáink

A NB III. Nyugati csoportjának 31. fordulóját rendezik szerdán. Az ETO Akadémia csapata hazai pályán 14 órakor a Kaposvár együttesét fogadja.

A Kaposvárt fogadják akadémistáink

Szerdai ellenfelünk az eddig lejátszott harminc forduló után a tizenegyedik helyet foglalja el a táblázaton, mindössze két ponttal megelőzve akadémistáinkat. Együttesünk keretében továbbra is vannak olyan játékosok, akiknek több fronton is helyt kell állniuk, a mostani csapat összeállítását viszont sérülések és betegségek is nehezítik. NB III-as gárdánknál időközben kialakult a végleges stáb. Antonio Munoz helyett a  vezetőedzői feladatokat a jövőben Preszeller Tamás látja el, segítői Igor Nicsenko és Márkus Gábor lesznek.  

Preszeller Tamás vezetőedző: - Ismét egy nehéz mérkőzés vár ránk. A helyzetünket nehezíti, hogy vannak eltiltott játékosaink, sérültek és betegek is a keretünkben. Ettől függetlenül természetesen mindent el fogunk követni, hogy megszerezzük a három pontot.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink