Kiélezett mérkőzésen veszprémi győzelem
Az NB III Nyugati csoportjának 30. fordulójában Ajkán lépett pályára az ETO Akadémia, ahol a tabellán 2. helyezett Veszprémmel találkozott. Gólnélküli első félidő után, habár veszélyesen játszott csapatunk, gólt csak a hazaiak szereztek, így 1-0-r megnyerték a mérkőzést.
Practical VLS Veszprém – ETO Akadémia 1-0 (0-0)
Ajka, Városi Sportcentrum. V.: Muhari (Kovács II., Deme).
Practical VLS Veszprém: Héninger – Balogh M., Dobsa, Zachán, Molnár B. (Major 60’), Somogyi, Bartusz (Balázs Zs. 60’), Baldauf, Tóth L. (Iszlai 76’), Horváth H., Krebsz (Gálfi 76’). Vezetőedző: Pető Tamás.
ETO Akadémia: Kiss Á. – Ignácz (Selyem 70’), Csáki, Keresztes, Tamás K., Szabó T., Balogh Á. (Bánáti 70’), Németh O. (Óvári 76’), Mitring, Moharos, Kiss B. Vezetőedző: Igor Nicsenko.
Gsz.: Major (64’).
A veszprémiek kezdték aktívabban a mérkőzést, a kapufát is eltalálták több alkalommal, ám mégis fiataljaink kerülhettek volna előnybe, a 21. percben Mitring tört be két ember között a tizenhatoson belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani, és büntetőhöz jutottunk. A labda mögé Szabó T. állt, aki sajnos nem tudta gólra váltani a tizenegyest. A második játékrészben már akadémistáink játszottak fölényben, de a 64. percben a Veszprém szerezte meg a vezetést Major révén. Ezután a hazaiak kontrákra rendezkedtek be, nekünk pedig nem sikerült gólra váltanunk a lehetőségeket. A csapat jó teljesítményt nyújtott, a játék képét tekintve a döntetlen igazságosabb lett volna.
Igor Nicsenko: - Sajnos egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol rúghattunk tizenegyest, voltak helyzeteink, kapufáink, de ezek sajnos pontot nem értek. A csapat minden megtett a győzelemért, ez a mai napon sajnos nem sikerült. Fontos megjegyezni, hogy a kispadunkon olyan játékosok ültek, akik előző nap kilencven percet játszottak, vagyis sok mindenben segíteni nem tudtak.